Más is volt ehhez hasonló helyzetben? Túl tudtatok lépni, hogy édesanyátok nem igazi Anya?
Mindig is éreztem, hogy édesanyám valahogy nem úgy viselkedik, mint mások anyukája, és mióta együtt vagyok a barátommal ez be is bizonyosodott, ugyanis nagyon kedves, úgy szoktam vele beszélgetni kettesben, ahogy a saját anyukámmal soha nem tudtam, soha nem ért rám, ha valamit mondtam lecsitított, hogy most ő tévét néz. Ha fontos dologról volt szó, akkor sem állt mellém, soha nem bízott bennem, amikor azt mondtam, hogy szeretnék egyetemre menni akkor sem bíztatott, csak annyit mondott, hogy kíváncsi lesz ő arra, hogy én eljutok e oda, amikor mondtam hogy nyelvvizsgázni szeretnék, akkor szintén az volt, hogy úgyse fog nekem sikerülni. Egyszer jött anyum sógornője és a barátnőm pont ment haza, a sógornő pedig kérdezte ki volt ez a szép lány, mire anyum rögtön mondta, hogy ugye milyen szép lány? Gyönyörű lány, ritkán látni ilyen szép lányt, sokszor áradozott erről a lányról másoknak is, de rólam nem beszélt ilyen szépen. Tegnap kipróbáltam egy rúzst, először azt mondta anyum, hogy jól áll nekem, majd 1 órával később kérdezte, hogy miért nem szedem le, mert szerinte erős és nem áll jól. Barátom anyukája meg ahogy meglátott mondta mennyire jól áll a rúzs, és hogy mennyire gyönyörű vagyok így is. Az én anyum soha nem mond ilyet, úgyhogy majdnem el is sírtam magam annyira jól esett.
Már kicsi korom óta 3 gyerekről álmodozok, és pár hete amikor szóba jött és mondtam, hogyha nem is hármat, de kettőt szeretnék mindenképp, akkor anyum lehülyézett, meg azzal jött, hogy ő mindig csak egyet akart, erre mondtam neki, hogy nem vagyunk egyformák, na erre ő szépen kulturáltan csak annyit mondott 'mi a f***nak annyi gyerek'
válasza:
válasza:Voltam de igazából nekem ez volt a természetes és csak ilyen 16 éves korom körül jöttem rá hogy más szülei nem ilyenek. Nekem alap volt hogy egy személy vagyok aki az apja házában lakhat de csak addig amíg fel nem nő (=le nem éretségizik.) Alap volt hogy kötelező mindig mindenből a legjobbnak lennem, különban "lehet menni a háztól" és hogy amíg a szüleim tartanak el, addig nekem semmibe nincs beleszólásom. Őszintén csodálkoztam amikor valakiről megtudtam hogy őt nem verik, a szülei szeretik egymást vagy ő döntheti el hogy mit vesz fel. Nekem ezek tök ismeretlenek voltak.
Anyám igazából maximálisan kimerítette az "igazi anya" fogalmát, úgy ahogy ő gondolta. Szerinte az a normális ha ehetek, van hol lakni, és cserébe ezért a gyerek mindenben megfelel, viszont nem akadályozza semmiben a szülőket (=nincsenek barátai akik átjönnek és akikhez megy, csendben van, nem rohangál, segít otthon, nem foglalkozik haszontalanságokkal (=hobbi vagy egyéb dolog amit az élvezet miatt csinál az ember). Az hogy a gyereknek lenne igénye pl. arra hogy megkérdezzék, hogy van vagy esetleg egy külön szobára, ágyra, egészségügyi dolgokra, az nem létezik. Hiszen mindent megkap, lakhat a házban és van kaja amiért cserébe csak a tökélets kirakatgyereket kell hoznia. Épp csak az a szeretet és bizalom hiányzott, ami szerintem a családot családdá teszi.
válasza:Elnézést a hibákért, új billentyűzet :)
*érettségi
*ben
Köszi a válaszokat!
Akkor ti is hasonló helyzetben vagytok/voltatok.
Én bármit mondtam/mondok bele köt anyum, amikor azt mondtam, hogy egy saját kis lakást szeretnék venni, akkor arra is az volt a válasz, hogy megnézi ő azt, meg hogy úgyse tudok annyi pénzt gyűjteni.
válasza:Édesanyád kötelességből szült téged, ez egyértelmű, és a léteddel alapjaiban zavartad meg a köreit. Vagy a pasit kellett megfogni vele vagy a nagymamádnál kellett ezzel jó pontot szerezni. Sajnos ő nem "édesanya", és már nem is lesz az soha.
Nagy szerencsével még "nagymama" lehet, de erre nem fogadnék.
#5 Szerintem a nagymamám miatt, velünk lakott és mindig vele voltam amikor kicsi voltam.
Igazából irigy vagyok mikor másokat látok, hogy megy az anyukájával moziba vagy bármi csajos programra. Nekem egyszer mondta eddig, hogy tartunk egy csajos programot, megbeszéltük azt is, hogy melyik helyen fogunk ebédelni, majd másnap mikor sétáltunk be a városba közli, hogy jön a barátnője is, jó ezt még elfogadtam, majd mikor mondta a barátnője, hogy nem akar ott enni azon a helyen amit én anyummal beszéltem, na itt már ideges lettem, mondom szuper csajos nap.
válasza:Én is teljesen ráismertem az én anyámra.
Azt mondjuk sosem titkolta előttem, hogy csak véletlenül sikerültem be neki, és felnőtt koromban is tett olyan megjegyzést, hogy sosem tudott mit kezdeni velem.
Türelmetlen volt, mindenben kritizáló, sosem ölelt meg, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor játszott velem. Inkább úgy éreztem legtöbbször, hogy szégyell és megvet.
Csekély vigasz, hogy ő mást sem tudott szeretni soha, mindenkit elmart maga mellől a nárcisztikus, konfliktus kereső természetével. Barátai most már nincsenek.
Apám alkoholista lett mellette, őt így készítette ki. Szerencsére az új felesége mellett kigyógyult ebből.
Én is csak felnőttként, a férjem mellett jöttem rá, hogy valószínűleg a legtöbb gyerekkori szorongásom ebből fakadt, hogy anyám folyton a földbe taposta az önbizalmamat, én meg elhittem neki.
Hogy túl lehet-e ezen lépni? Szerintem én teljesen soha nem fogok tudni. Azt nem pótolja semmi, ha az ember azt érzi, hogy nem kellett az anyjának.
A férjemtől nagyon sok szeretetet kapok, ami sokat gyógyít a lelkemen, de valahol maradt bennem egy űr.
Ja, és évek óta nem beszélek vele, ami jó döntés volt, mert azóta nyugodtabb vagyok, és az önbizalmam is sokat javult. Előtte akárhányszor beszéltünk, tovább mérgezett.
válasza:Az enyém a mai napig be akarja nekem bizonyítani, hogy velem van a baj, csakhogy önigazoláshoz jusson: ő szuper anya, mindent jól csinált, maximális áldozatokat hozott értünk, hogy nem az ő hibája, hogy a gyerekei ide jutottak... :D A kedvencem az, mikor megjegyzi, hogy úgyis zárt osztályon végzem, mert nem vagyok normális. :D Karácsonyra postán (!) küldött nekem egy könyvet a szomszéd utcából, hogy nekem milyen pszichés zavarom van. Szuper, mert legalább abból a könyvből megtudtam, hogy neki milyen személyiségzavara van. :D Lassan, de biztosan tanulom behúzni a határokat vele szemben: 4 éve nem karácsonyozom vele, úgyis mindet pokollá tette gyerekkorom óta; hónapok óta nem érintkezem vele semmilyen formában, de azért előtte még adtam neki esélyt párszor, de mindig megbántam: egy ideig kedveskedik (sértés számba menő apró, használhatatlan és cikis ajándékokkal halmoz el), hívogat, hogy talizzunk, aztán amikor hallótávolságon belülre kerülök: jön a régi nóta... :D
Harminc fölött jöttem rá, hogy nem mindenki szeret, aki bánt, hogy nem vagyok átlátszó valójában, jogom van kifejezni a nemtetszésemet és kilépni egy nyomasztó helyzetből, és hogy miért lett minden párkapcsolatomnak ugyanaz a vége. :D
De mióta a kariajinak hála, tudom, hogy beteg, meg tudtam neki bocsájtani; inkább csak sajnálom. De pont ezért már 3 éve nem kap tőlem több esélyt arra, hogy romboljon, mérgezzen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!