Hogyan tudnám rendezni a helyzetet?

A párommal több mint egy éve élünk együtt. A szüleimhez havi egy-két hétvégére tudunk elutazni, de úgy tűnik, ez is túl sok. Anyukám soha nem rajongott a páromért (nem volt neki szimpatikus a személyisége, és hogy idősebb nálam jó pár évvel), de úgy tűnt, idővel megbékélt, és szépen alakulnak a dolgok.

De kiderült, ez csak a látszat. Megtudtam, hogy a legutóbbi látogatásunk alkalmával anyukám - a tudtomon kívül - félrehívta a páromat, és szinte fröcsögve a szemére vetette, hogy mit akar egyáltalán tőlem, menjünk már végre szét /mert neki nem tetszik, ahogy élünk és ahogy a jövőnket tervezzük/... (plusz még jó néhány nyalánkságot, amik abszolút az ő stílusára, szóhasználatára vallanak, így kétségem sincs afelől, hogy pontosan így zajlott a beszélgetés). Mindezt a párom a látogatásunk után mesélte el nekem, már otthon. Teljesen kiborultam, nem hiszem, hogy havi 4 napot nem lehet kibírni a társaságunkban dráma nélkül :(.

Anyukám ezekkel a magánszámokkal eddig csak engem szórakoztatott - múltkor például a ebédnél egy kicsit maszatos villát cseréltem ki gyorsan egy tisztára, sajnos nem sikerült feltűnés nélkül, így anyukám konkértan remegve sírt, hogy milyen hálátlan, selejtes dög vagyok, és hogy merem mocskosnak tartani a háztartását, és így megalázni őt... O.o Én már megedződtem, tudom, hogy egy rossz helyre rakott ásványvizes palack is időzített bomba lehet, de nagyon félek, hogy ezzel az aljas áskálódással (amit a hátam mögött szándékozott végrehajtani, de gondolom, meg tudná magyarázni, hogy nekem akart jót...), előbb-utóbb tönkreteszi a kapcsolatomat, és elmarja mellőlem a páromat, akit nagyon szeretek. :(

Én szeretném fenntartani anyukámmal a jó viszonyt, mert nagyon szeretem őt (hiszen mégis csak az anyukám, mindig a javamat akarta), és eléggé az "első a család" szellemében neveltek, de ezúttal úgy érzem, átlépett egy bizonyos határt. Ha most emiatt nem megyünk újra egy jó darabig, vagy nem beszélek vele, azzal félek, csak tovább mérgesítem a viszonyt. Jó lenne leülni és értelmesen megbeszélni vele a dolgokat, de valószínűleg megint csak a szokásos idegroham, sértődés lenne belőle, és mindenki csak még jobban kiborulna. Hiába mondom el ezerszer, hogy igen, szeretjük egymást a párommal, jól, boldogan élünk a kis fészkünkben, egyszerűen nem akarja elhinni vagy elfogadni.

(Amúgy a sérelem eredeti tárgya valószínű az lehetett, hogy korábbi vonattal kellett hazamenjünk, vagy hogy átugrott anyukám nővére és a családja is, és a párom nem volt kellően beszédes a társaságukban...nem tudom, de nem is érdekel.) De az se megoldás, hogy mindenki úgy csinál, mintha mi sem történt volna. :/

Nem szeretnék választani a családom és a párom között, de ez így nem mehet tovább... Mit lehetne tenni, hogy mentsem, ami menthető, kérlek, segítsetek :(