Mi vihet rá egy anyát, hogy egész életében rivalizáljon a gyerekével?

Azt eltaláltad, hogy a gyerek én vagyok, csak éppen nem pontoztam senkit, eddig itt sem voltam :) A kedvetekért felpontozok, véleményekre voltam kíváncsi, kaptam :D

Pont azért írtam harmadik személyként, mert tényekre vagyok kíváncsi, a többit már lerendeztem magamban, ez az egy kérdésem maradt nyíltan és valahogy nem hagy nyugodni. Hátha valakinek van tapasztalata.

Nagyon sok dolgot írhatnék, ha valakit nagyon érdekel van nyilvánvalóbb és durvább is, de maradjunk annyinál, hogy az összes testvérem közül én voltam az egyetlen, akinek soha nem lett bepakolva a táskája, senki nem segített tanulni, sőt, anyám nemcsak a jegyeimet nem tudta hanem azt sem, hogy mi történt a suliban. Soha nem kérdezte meg, kisiskolás koromban sem, csak nőttem, mint a gaz, egy szál dicséretet nem kaptam, szidást azt bőven. Nekem nem fizette a hobbijaimat, én nem mehettem sehova, nekem nem lehetett barátom. Mióta elköltöztem, ha elérek bármit és szóba kerül, dicséret helyett néma csendet kapok vagy témát vált. Olyan dolgokért is, amikért a testvérem előtte az egekbe marasztalta. Egyszer összefutott egy magántanárommal, aki mondta neki, hogy tehetséges vagyok a hobbimban, erre csak hümmögött mint aki nem hiszi el és sosem hozta szóba többet...

Már próbáltam beszélni vele, de a válasz mindig csak annyi, hogy ő soha nem kivételezett egy gyerekével sem és lezárja a témát. Ami tény és való, anyagilag mindig egyformán kaptunk, de számomra felfoghatatlan, hogy mit tettem, amiért ezt érdemeltem ki. Sok-sok évig jártam pszichiáterhez, mire visszatért az önbizalmam, azóta képes vagyok a hallgatást és a grimaszokat dicséretnek venni, megy is a szekér végre, de ezt még mindig nem bírtam megfejteni.