Nárcisztikus, uralkodó szülők, mikor jöttetek rá, hogy ha izmoztok a gyereketekkel, akkor végül ti húzzátok a rövidebbet és az nagyon fájni fog?
Amikor már elhagyott benneteket a gyereketek, akkor is járattátok a jól bejáratott eszköztáratokat, a megfélemlítést, zsarolást (érzelmi-pénzügyi), bűntudatkeltést, lejáratást...DE MI VAN HA EZ MÁR NEM MŰKÖDÖTT TOVÁBB?
Vagy lerokkanva, betegen jöttetek rá, hogy nem kellett volna láncon rángatni a gyereketeket? Vagy akkor már az agyi leépülés miatt csak még jobban elhittétek, hogy ti vagytok az urai a gyereketeknek?
Az én szüleim pl falun élnek és az értékrendjük annyiból áll, hogy "kitaníttatnak" Pesten, és ha kerestem egy kis pénzt akkor a saját családommal együtt majd cuccoljak vissza olyan 28-30 éves koromig legkésőbb és a feleségemmel és a gyerekeimmel szolgáljam a szüleimet és az általuk felépített rendszert.(Értsd, sok munkával, bármiféle rendszer és haladó gondolkodás nélkül összehoztak valami átlagost éppen csak meghaladót, ami azonnal fel is értékelődött)
A feleségem egy idegen számukra, és ő is köteles önként dolgozni a családomért, a gyerekeim pedig megint csak 100%-ban a családot szolgálják, persze kicsit fintorogva néznek rájuk, mert idegen gének is vannak bennük.
Az a probléma, hogy ezt a folyamatot én megtagadtam szolgálni, és anyámék elkezdtek pánikolni, hogy mi lesz velük, ki fog majd velük otthon keseregni a világ romlottságán, ki fogja őket majd hurcolászni, ha idősek és betegek lesznek.
A legkisebb dologban sem tűrnek meg ellentmondást, nézeteltérést, a legkisebb részletekben is körül vannak bástáyzva hogy a saját tévedhetetlenségüket bebizonyitsák, ami a második próbálkozásnál legtöbbször már csak "kussolj te taknyos kölyök" módszerrel van megoldva.
Természetesen mindenről tudják a tutit, sokszor tapasztalat nélkül is, mert ők KÉPESEK MEGLÁTNI mindenben a tutit.
Ha számon vannak kérve valami miatt, akkor számot adni nem kötelezhetőek, és egyébként is rajtuk kivűl más nem képes értelmezni az adott helyzetet, erre csak nekik van kompetenicájuk, ugyhogy ne szoljon bele senki, mert "ő ugysem tudja"
És azért vannak egyedül, barátok nélkül, mert mindenki más romlott hozzájuk képest.
Most egyelőre nem folytatom.
Te vagy a garzon lakásos,ugye,add vissza a kulcsot,van munkád irány az arbérlet,még idejébe menekülj el ebből..
Tudod kinek kéne szülő haszonélvezettel terhel lakása.. Az ilyen adok mögött az van h birtokolhassak és még a tapétát is anyu választja ki meg a menasszonyt is,meg a gyerekszámot meg a váloperes ügyvédet és kozben oda jutsz h 40 évesen a szüleid szét rágták az életed és mehet hangulatjavitoért,sok 20 30 is azt zabálja mamahotelesek, hagyjuk,egészségtelen,jobb kilépni és egyedül boldugulni.. Én 15 éve eltüntem a volt család elől,boldog vagyok már felnőtt gyerekkel.
Nekem ugyanez volt, de vertek és erőszakosan mindent rám akartak kényzseríteni... A közeli egyetemet is. Érzelmi zsarolás, lejáratás, bármi... Igen, ők a mindemttudók, felnőttkémt sem lehet ellentmondani nekik. Rám kényzserítették, hogy falun maradjak. Az egészségemre világéletben sz.rtak, mert csak az iskola. Barátom nem lehetett.
Ehhez képest a te helyzeted csak hiszti. Én mit meg nem adtam volna, ha elengednek Pestre, de ott kiesek a karmaik közül... Nemhogy még lakást vegyenek nekem. Illetve a hetente hazajárás sem lett volna kötelező szerintem...
Felnőtt ember vagy, feleséged van, éltek közösen. Ez csak hiszti!
ez a pár év mióta nem tudnak mindennap belemászni a dolgaimba csak egyfajta türelmi idő.
mert KÉNYSZERÜSÉGBŐL várnak, mert nem akarnak túl nagy önellentmondásba kerülni, ugyanis nekik a munkába járás és az ész nélküli megfeszített dolgozás az SZENT, az eredmények másodlagosak...
Szóval most csak várnak hogy kicsit épüljön az életem, aztán majd ha ugy gondolják, hogy mostmár jöhet a lehúzási fázis, akkor előbújnak és folytatják újult erővel.
"aranyos ahogy EGY szülő sem írt a válaszra."
Szerintem lehet, hogy írt szülő IS - csak az arrogáns, vérbíró stílusod nem jött be senkinek, ezért a te dicsőítésed és a vádbeszéd méltatása elmarad.
Nézd ezt el a válaszolóknak. Kitaníttattak, "csak" egy kis haszonélvezettel terhelt lakást kaptál ... és beleszarsz a fészekbe, amiből kirepültél
- teljesen szokványos sztori az alpári, kisstílű lelkületű embereknél ez.
Tehát: a nagy felnőttségedben csak gyerekcsinálásra meg házasodásra futotta, de a gyakorin szidalmazod a szüleidet, mint egy hülyegyerek?
Mondd, te normális vagy?
Vagy ez valami hülye vicc?
Sajnos nem jönnek rá.
Sajnos reménytelen. Mindig azt hiszem, hogy lesz változás, belátás, de nem.
Apám képes a saját rosszullétéig is hergelni magát. Belémköt. Tök egyértelműen nincs igaza. Próbálom higgadtan, normálisan lereagálni, bizonyítani. Akkor továb kötekedik. Ha nem nyelem be, akkor engem állít be embertelennek, hogy kikészítem őt. Valótlan dolgokkal megvádol és amikor bizonyítom, hogy nincs igaza, akkor sem képes elismerni, hogy tévedett, hanem akkor egyre messzebbig megy a vádaskodással a felelősség áttolásával. Képes a rosszulléfig hergelni magát és engemet is. És mint a beton. Képtelen a belátásra. Vele egy vitát nem lehet befejezni vagy lezárni, max abbahagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!