Mit tennétek édesanyám helyében? A helyzet elég kilátástalan. Kérlek, csak komoly hozzászólásokra vagyok kíváncsi.
Igyekszem röviden, tömören összefoglalni, hogy hol tartunk most, illetve hogyan jutottunk idáig.
Néhány napja a kisebbik öcsém el lett hajtva otthonról, az utcán él.
Édesanyám többek között egyedül nevelt fel minket, 3-an vagyunk testvérek, én (L30) külföldön élek, kiskoromban elváltak a szüleim, lett két öcsém egy újabb házasságból (25,26), akiknek az édesapjuk öngyilkos lett, amikor még picik voltak.
A fiatalabbik öcsém már óvodás korától picit problémásabb volt, illetve ahogy idősebb lett, egyre több és komolyabb dühkitörése lett. Az általánost rokonoknál, egy másik városban tudta csak elvégezni, ahogy hazakerült, ismét csak csavargott haverokkal és a középsuliból ki is csapták hamarosan (lógás, stb).
Egyre inkább nem ment sehová, hiába hívták a barátai/haverjai, majd elkezdett a hajával ba*zódni (egyfolytában tövig nyírta, aztán idegbeteg lett, hogy ő csúnya, kopaszodik, nincs haja, csapkodott, ütötte a falat, hozzáteszem, NEM KOPASZODOTT és azért nem volt haja mert 0-sal ment át rajta folyton), ez egyébként a mai napig komoly probléma nála. Ezután pszichológushoz, pszichiáterhez kezdett járni és gyógyszereket szedni. Mióta gyógyszert szed, hol nagyon fent van, hol lent, hol idegbeteg, hol rosszul van és öklendezik. A gyógyszereket sosem szedte rendesen, valamikor önkényesen egyet sem, valamikor többet vett be plusz ivott is.
Miután elmúlt 18, se munka, se suli, se ambíciók, elkezdett lopkodni otthonról, hol pénzt, hol tárgyakat, amiket eladott. Néha megtört és zokogott anyának, hogy beteg, baj van vele és meg akar gyógyulni, segítséget kért. A segítséget mindig megkapta, de sosem volt kitartó 1,5 hétnél tovább és ugyanúgy ment minden. Otthon dugdosni kell mindent, anya és az új férje a párnája alatt tartja a pénzt és még így is komoly összegek tűnnek el. Többször volt rá példa, hogy éjszaka, amikor anyáék elaludtak, ellopta a kocsit és a franc tudja, hová kocsikázott reggelig (jogosítványa nincs). Az ékszereket már kétszer adta el (egyszer vissza lettek vásárolva). Többször volt különféle pszichiátriai intézetekben, de egyiket sem csinálta végig, mondván ő nem bírja a bezártságot, kijött és ment csavarogni a haverokkal. Nemrég anya finanszírozott neki egy parókát, amit a fejére tesznek egy speciális ragasztóval, 1-2 napig boldog volt, de elkezdte nyirkálni, meg kínlódni vele. Semmit sem változtatott az, hogy "lett" haja, ami neki óriási problémája volt már hosszú évek óta. Otthon semmit sem csinált a háznál, éjszaka csavargott, nappal aludt. Pár hónapja többféle depresszióval diagnosztizálták, de sosem csinál egy terápiát sem végig.
Nem drogozik, biztos, hogy nem arra kell neki a pénz. Azért lett pár napja kiadva az útja, mert ismét eladta az ékszereket és ellopott egy rakás pénzt (sok tízezreket).
Édesanyám zokog, akkor is ha az öcsém otthon van, így meg, hogy az utcára ment, főleg, mert a gyermeke, akármilyen is.
Kit lehet saját felelőssége ellenére benntartani?
Hát azt, aki önmaga fenntartására képtelen, mentális betegségekkel kűzd, és gyámság alá vonják.
Egyértelműen fennáll a helyzet, nem siránkozni kell, mivel látszik az írásodon, hogy nem százas, nem józanok a döntései. Ennyit kéne csinálnotok, kortól függetlenül lehetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!