Ezért én lennék a bunkó?

"Az a minmum, ha a Kérdező ott helyben, nyilvánosan helyre tette a bunkóját."

Azért ácsi egy édesanyáról beszélünk öreg, aki mosta a sz*ros valagát, felnevelte, etette, ruházta, gondoskodott róla. Akár milyen bunkó is lenne velem, akkor is az anyja Én inkább kussolok, félrevonulok, odébállok, dehogy beszóljak neki és nyilvánosan megalázzam, az nem az én stílusom, még akkor sem, ha ő ezt tenné velem. Miért? Mert ezzt hivják tiszteletnek, amit önzetlenül adok szüleim felé akkor is, ha ők ezt nem teszik meg. Méghogy visszaszólni, meg helyretenni a saját szülődet?!?! Hová jutott a világ!!

# 14

Teljesen igazad van, hogy nincs joga. Én ebben egyet értek és nem is ezt vitatom. Sőt, ha ezek után nem tisztelné az anyját, rendben van, oké, szíve joga, tegyen így. (Erős túlzásnak érezném, nem értek vele egyet, azonban rendben, elfogadom.)

Dehogy "helyre tegye" azért az akkor is túlzás, mert mégis csak az anyja. Máskülönben meg mennyivel lenne több/más azáltal, ha "helyre tenné. Kérdem én: különb, példásabb, tiszteletteljesebb lenne ez a viselkedés? Nem hinném.

A másik meg " Nincs joga ilyent tenni egy felnőtt emberrel."

Talán neki joga van az anyukát megalázni? Ja már értem, ha ő ezt teszi vele, akkor már nekem is lehet. Ez tudod milyen? Egy erősen túlzó, ám de idevágó példát engedj meg nekem: Ha Jancsika lop tőlem valamit, akkor az felhatalmaz engem arra, hogy én is lophatok tőle?

" Méghogy visszaszólni, meg helyretenni a saját szülődet?!?! Hová jutott a világ!!" - jelentősen fejlődött és humanizálódott a Puszták Népe óta eltelt alig 80 év alatt... akkoriban ugye amíg a gyerek kicsi volt addig a szülő verte őt, amikor a szülő lett öreg, ugyanezt kapta vissza.

"Nemcsak a felettük állóktól kapott szitkokat adták lépcsőzetesen tovább, hanem az ütlegeket is.

A verésnek is pontos szabályai vannak. Bizonyos korig a szülők fenyítik gyermekeiket, majd

némi szünet következik; ennek elteltével a helyzet megfordul s a gyermekek fenyítik szüleiket.

Ez is multbéli hagyomány. Adomaként mesélték családunk egyik ismerősének, az öreg Pálinkás

bácsinak szavajárását. Amikor fia a közös szobán és konyhán át hajánál fogva a cselédház

küszöbéig húzta, Pálinkás bácsi így szokott felkiáltani: „Itt már engedj el, fiam, én is csak eddig

húztam az apámat.”

Mára már szerencsére egyik se tartozik az elfogadható dolgok közé.

Viszont a fogadjisten történelmi kortól függetlenül olyan, mint az adjisten... ha tetszel érteni.

Nézd, ha te mazochista vagy, és tisztelni szándékozol a veled tiszteletlent, ám tedd.

"Ha Jancsika lop tőlem valamit, akkor az felhatalmaz engem arra, hogy én is lophatok tőle?" - nem, lopni nem lophatok, de feljelenthetem... és el fog jutni oda rövid úton, hogy "bárcsak inkább visszaloptam volna"...

"Nézd, ha te mazochista vagy, és tisztelni szándékozol a veled tiszteletlent, ám tedd."

Nem gondoltam volna, hogy igazat adok neked, de most meg kell tennem.

Inkább leszek mazochista,

minthogy tiszteletlen legyek a szüleimmel

minthogy "helyre tegyem"

minthogy kioktassam

minthogy lebunkózzam

Ennyire nem látod, hogy nekem az elvekkel és a hozzáállással van a problémám? Nem mondom, hogy helyesen tette a szülő, amit tett. De mindennek megvan a maga módja/helye/ideje, amikor ezt a szituációt meg lehet beszélni/vitatni. De lehet, neked van igazad és talán példásabb, tisztelettudóbb "ott helybe helyre tenni" a szülőt.

A végén még megtaláljuk a közös hangot? :)

" Főleg, ha az adott konfliktust simán le lehet kezelni, helyére lehet tenni ott helyben is."

Valóban, ám én azt tapasztalom, hogy ott helyben indulatosan nem biztos, hogy a megfelelő stílusban tudunk egy vitát kezelni/rendezni. (Ez csak saját tapasztalat. én így látom a környezetemben élők között.)

Én azt preferálom, amikor higgadt, nyugodt körülmények között beszéljük meg a dolgokat, hiszen így egyszerűbb, kényelmesebb és nem mellesleg csak ránk tartozik a dolog.