Más családokban is ennyire el van nyomva a gyerek? Vagy túlreagálom? (Hosszú lesz, de próbálom azért tömören megfogalmazni)

Apámmal élek, akinek van egy olyan nagyon szerethető szokása, hogy borzasztóan agresszív, régen pedig még alkoholista is volt. Többek között ezek miatt nagyon visszahúzódó lettem, főleg itthon. Nem szóltam hozzá ha nem volt muszáj, bólogattam a hülyeségeire, stb. Aztán ahogy egyre jobban realizálódott bennem hogy apám milyen ember, illetve a saját személyiségem is kezdett kiforni, elkezdtem vele néha ellenkezni. Nem vergődve vagy tiszteletlenül, csak megmondtam neki ha valamit máshogy gondoltam. Oké az igazsághoz hozzátartozik hogy néha tényleg ingerültebben szóltam neki vissza, ezekkel tisztában vagyok, ahogy azzal is hogy nem ez volt a jellemző. Szerintem rossz napja lehet mindenkinek. Az a lényeg hogy addig csak napi egyszer-kétszer ment itthon az üvöltözés az ő részéről, utána már gyakrabban. Természetesen miattam, mert tiszteletlen és neveletlen vagyok. Ez talán 9-10 hónapig tartott, utána visszaálltam arra hogy bólogatok mindenre. Ezzel csak az a baj hogy nem tudok vele olyan témákról beszélni amikről muszáj lenne (meg úgy alapból semmiről). Vagy nem is mondok inkább neki semmit, vagy megpróbálom, de végig se hallgat. Pl. pár napja bejött a szobámba, hogy vegyek az öcsémnek valami édességet ha megyek anyámékhoz. Mondtam neki hogy persze, gondoltam rá én is, meg úgyis július végén lesz a szülinapja, veszek neki valami ajándékot is. Na ezt a mondatot akartam elhadarni, de a végénél apám már lenéző, "már megint nem bír viselkedni ez a kupac sz#r" hangsúllyal megkérdezte hogy befejezheti-e. Egyébként semmi újat nem akart mondani, ugyanazt mondta el csak hosszabban. De mindig ezt csinálja, olyan dolgokról beszél baromi hosszan amik fél mondatban is letudhatók akár, de ha én megszólalok egyszer is, azt vagy elengedi a füle mellett, vagy egyszerűen csak közbevág és mondja a saját dolgait. Szerintem egy beszélgetésnek nem így kéne kinéznie. Szokta néha mondani amikor reagálok a mondandójára (tök semleges dolgokról beszélek most) hogy "csak beszélgetésképp mondta", és egyre inkább az rajzolódik ki bennem hogy amikor ő beszélget azt saját magával, vagy egy képzeletbeli partnerrel teszi, mert hogy nem velem az biztos. Volt például olyan is hogy felhívta egy nő azzal hogy valamilyen tanfolyamot indítanak xy iskola közreműködésével meg ilyenek. Nem emlékszem már annyira a részletekre, de egyértelmű volt hogy kamu az egész, csak becsapják az embereket. Mondtam apámnak hogy szerintem ez nem valós dolog, de addig addig mondta a magáét hogy inkább ráhagytam és beszéltem egyszer a nővel én is. Ezután egyik nap azzal fogadott hogy ő beszélt keresztanyámmal, és ez a tanfolyam egy átverés, szóval tök jó hogy nem dőltünk be nekik. Persze, én csak az első hívásuk óta mondtam neki hogy ez átverés, és ne hallgasson rájuk. Csak ugye amit én mondok az biztos hogy nem úgy van.

Olyan is napi szinten történik hogy nem hosszabban sérteget hanem elejt 1-2 szúrkálódó megjegyzést, vagy éppen dicsér, de olyan cinikusan hogy csak azzal is tönkre tudja vágni a napomat. De ezek még a békésebb esetek. Többször volt olyan amikor még fiatalabb voltam, hogy rámjött a sírógörcs amikor elkezdett üvöltözni, ezeket látta ő is, de ugyanúgy sértegetett tovább, egyáltalán nem hatotta meg. Idén azt vágta a fejemhez többször hogy neki nincs lánya, meg hogy ő próbált megnevelni de kudarc lett(em). Legintenzívebben novemberben, amikor elhagytam a buszon az irataimat. Nem azt mondom hogy dicséretet vártam, nyilván az én hibám volt, de amilyen vergődést lerendezett itthon belőle, azt senkinek nem kívánom.