Egyes szülőknek mire jó az, ha visszafogják, gátolják a gyereküket, beleszólnak mindenbe, rombolják az önbizalmát, és állandóan a sarkában vannak? És miért vannak megsértődve, ha a gyerekük felnőttként nagyon eltávolodik tőlük?

Mert

1. Lehet ezt kapta o is gyerekkent

2. Teljesen hamis kep el sajat magarol benne, pl baromi okosnak hiszi magat kozben nem az, es miutan baromi okosnak hiszi azt hiszi ove az egyetemes igazsag

3. Szemelyisegzavar is lehet

4. Felallit egy hazug vilagot maganak es meggyozni se lehet semmirol, semmit nem lehet megbeszelni, nem az a fajta akit jobb belatasra lehet birni. O a menthetetlen es hasztalan, inkabb hagyjuk eset

5. Hazudozik folyamatosan maganak is mi hogyan volt es mi hogyan tortent

Pontosan tudom mirol irsz, en ugy vagyok az o baja. En mar nem foglalkozok ezzel, az eletemet ne mergezzek tovabb. Eleg volt! Ha nem tetszik neki mint nyilvan semmi sem az is az o baja! Belatni nem fog soha semmit vagy ertelmes ember mondjara viselkedni! Nem kotelessegem a tovabbiakban is szemvedni veluk hiaba is a szuleim! Pont eleg volt ennyi beloluk! Most mar nyugodt boldog eletem van!

Boldogitsak egymast! Az ember ugyee tud az ilyenek jot tenni soha, tehat tok mindegy hogy beszelsz e veluk kenyszerbol vagy sem. Ugyis mindig valami a bajuk. Akkor legalabb ugy legyen baja hogy neked meg nyugodt eleted van nelkuluk. Ennyi

Első, ezt jól összefoglalja. Kiegészíteném

6. Azt hiszi, mivel ő az idősebb és több élettapasztalattal rendelkezik, ezért jobban tudja.

Jah igen. Az kimaradt. Pedig az alap.. nem csak az ilyeneknel hanem ettol fuggetlen sajnos meg sok szulonel.. de ezt a fajta mentallitast generaciokon at neveltek a gyerekekbe sajnos.

Igazabol ennek is az a lenyege vagy volt is hogy nehogy megkerdojelezd mert ha ne adj isten igazad van es / vagy okosabb vagy a szulonel adott kerdesben nem fog tudni mit valszolni ra igy le lehet zarni ezzel. Es nem marad blamaban. Meg persze a hatalom fitoktatas..

Mert ilyenek.

Ennyi.

Utolsó:

- szavakkal pl.

- vagy nem mehet abba a középiskolába, amit szeretne, nem tanulhat más nyelvet, mint német-angol, stb, ha ingyenes a lehetőség akkor sem.

- nem önkénteskedhet, mert "az nem hoz pénzt - csak egy csomó szociális érzéket ad",

- csak azt a sportot végezheti, amit a szülei kijelölnek - öcsém pl. gyűlöli a néptáncot, de kötelező neki, mert mostohaanyám "azt mondta és kész". Focizna, azt nem lehet...

A fentiek mindenképpen....tehát a több okból eredeztethető fusztráltságuk, tanácstalanságuk is.

És a későbbi, egyedülléttől való félelmük.

Továbbá képtelenek tartani a tempót ezzel az iszonyatosan felgyorsult, elembertelenedett, magából kifordult, csak a gigabájtokban és facebookon értelmezett életformával.

Azzal, amibe pedig a mai kor óvisai, kisiskolásai, végzősei, fiatal korú munkavállalói immáron nem "belekényszerülnek", hanem beleszületnek. Ma egy apróságnak az első szava nem magyar, hanem angol, egy 3-4-5 éves gyerek már számítógépen él, vágja a témát, pendrive a játékszere, nem labda, kisautó, baba és az "őskori" Commodore64 lövöldözős játékai.

Ma egy 30-40 év körüli szülő, akinek még halvány emlékei talán-talán lehetnek arról, mifene lehetett az a "család", emberek , szülők, rokonok közelsége, meg egyéb ilyen, mára szinte kipusztult és megvetett fogalmak jelentéséről, tartalmáról, nem érti és talán nem is akarja elfogadni, hogy a mai gyerekek szinte minden tekintetben előbb érnek és előbb kénytelenek felnőni is, ha a felgyorsult világban a versenyképesek akarnak lenni/maradni.

Érzik, hogy képtelenek tartani a tempót, már nem értik a saját gyerekeiket sem, holott, amikor a gyereke első pelusait cserélték, már akkor kész tervük, elképzelésük volt arról, hogyan nevelnek, rendszabályoznak, "mi lesz a gyerek, ha nagy lesz".

És hogyan irányítanak majd, hogyan "akarnak jót".

A gyereknek pedig nem sok köze van a szülők, nagyszülők , sokszor számukra már értelmezhetetlen "emlékeihez", nevelési "mintáihoz", elveszítik a kapcsolatot azzal a világgal, amiben a szülei még "otthon voltak".

Sokuk nem akar rosszat, sőt!

A legjobb tehetségük, elképzeléseik szerint akarják a gyereket irányítani, befolyásolni, igazgatni. Hanem amikor a gyerektől azt az önállóságra, mielőbbi "elszakadásra" való határozott törekvést tapasztalják, akkor sokuk elveszíti a türelmet, a megértésre való szándékot és ez bizonytalanságot, ellenségeskedést, kétségbeesést, frusztrációt szül a legtöbbükben.

A tudálékosoknak, rugalmatlanoknak, korlátoltaknak, alkalmatlanoknak, kisebbségi komplexussal küzdőknek pedig sokszor nincsenek egyéb eszközök a kezükben, amivel kimutassák, hogy "ki a főnök, a rangidős és a szerető szülő", mint az előző válaszadók által soroltak.

Amivel persze legtöbben azt érik el, hogy az utódok a menekülési útvonalakat előbb keresik majd, akár a magány árán is, mint a szülőkkel való jobb kapcsolat kiépítését.

Inkább bevállalják a maguk választotta utat a szülők és a többi családtag nélkül, mint a naponta fejükre olvasott, sokszor valós alapot, vagy realitásokat nélkülöző bűnlajstromot, a lelki terrort, a függetlenedésük korlátozását.

Sok, nagyon sok szülő képtelen feldolgozni, hogy a mai gyerekeknek a "gyermekkoruk" 2-3 év csupán, nem 18éves korban vesznek először levegőt szülői felügyelet nélkül.

Persze, ez a gyerekekben is óriási károkat okozhat, de a mai szülők --amint a gyereküket okkal, vagy ok nélkül-- sikerült maguk ellen hangolniuk, bizony már csak várhatják, hogy a gyerek a továbbiakban újra keresi-e a kapcsolatot, újra feléjük fordul-e, vagy a későbbiekben is magasról tesz arra, hogy mennyire "távolodott" el attól a világtól, amiben a magukra hagyott szülők már nem találnak utat a gyerekekhez.

Legtöbbször nem "sértődöttség" az, amit később a gyerek fejéhez vágnak, hanem a rosszul megfogalmazott, tehát rosszul értelmezhető tehetetlen düh, a kétségbeesés, a gyerekért, és az önmagáért való aggódás, az egyedülléttől, a magánytól való félelem.

A gyereknek pedig annyi jön le a történetből, hogy nem szeretik, szrba sem veszik, mindenbe beleszólnak, gátolják őket, rombolják az önbizalmukat.

A mai szülők legtöbbje tehetetlen, mert --mintegy "önvédelemből"-- a gyerek szakítja meg a kapcsolatot a szülővel, nem fordítva, mint "régen".

Tehát csak reménykedhetnek abban, hogy az utód a későbbiekben, saját önállósodása után már higgadtabban, érettebben más, ---egyébként mindkét fél számára nagyon fontos---tényezőt is mérlegel-e majd, nem csak az --okkal,vagy ok nélkül--elszenvedett sérelmeit.

És pártfogása alá veszi-e a szüleit, támogatja-e majd őket, ha elesettebbek, rászorultabbak, kiszolgáltatottabbak lesznek.

Nem a szülő a gyerekét, hanem fordítva.

Ma már a "gyerekeknél a labda", a közeljövőben már a gyerekeknek kell bizonyítaniuk, hogy "meg tudnak bocsátani", felelősséget képesek-e érezni, és maradt-e annyi önbecsülésük, hogy "ne tagadják meg" azokat, akik --jól,vagy rosszul, a maguk módján cselekedtek--, de legtöbb esetben egyáltalán nem akartak a saját gyermekeik legfőbb ellenségévé válni.

Ma már az utódoknak kell bizonyítani, hogy minden esetben képesek helyesen mérlegelni. Vagy-vagy.

Vagy "megbocsátani", családi értéket --ha későn is, de--felismerni és őrizni, erkölcsiekben is felnőni a feladathoz, felelősséget vállalni.

Vagy--ha az indokolt!--akkor igenis végleg lezárni egy fejezetet és élni a magaválasztotta, független életet.

A lelkiismerettel békében együtt élni, bármi is a választás.

"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben."