Ti mit tennétek a helyemben?

Mondd ezt el neki, így, őszintén. Az a legfontosabb.

De tudod, nem tudsz olyan ügyetlen lenni, hogy édesanyád ne legyen rád büszke. Az anyák így működnek.

Mondd el neki, hogy te is szereted, és nem miatta akarod ezt, hanem magad miatt, mert a hátad közepére sem kívánod ezt az egészet, és legszívesebben te sem mennél el, csak neked kötelező:S

Én a diplomaosztómmal voltam így, és nem volt sértődés belőle, a szüleimmel jó a kapcsolatunk, tudták, hogy nem velük van bajom, hanem az egyetemmel.

Megmondanám anyukámnak, hogy átgondoltam és szeretettel várom. A bemutatóig is - nincs módod egy kis gyakorlásra (táncpartnered, tesó, unokatesó, netán anyukád...)?

Leírok egy megtörtént esetet: André Rieu koncertjén voltam a feleségemmel. A sor szélén ültem. Előttem ült egy ismeretlen fiatal pár. A koncert tetőfokán a nézők egy része táncra kerekedett a széksorok közti folyosón. Az előttem ülő lány unszolta a fiúját a táncra, aki ellenkezett, végül kötélnek állt. Nem gúnyolódni akarok, de életemben olyan falábú embert nem láttam táncolni. A lábai akár a kerítéskaró! A tánc végén a leány egy röpke puszival megköszönte a táncot! Boldogságukat látva én is boldog voltam.

Szia!

Bár nem mai a kérdés, azért válaszolok.

Én egyesületben táncolok,így rendszeresek a fellépéseim.

Eleinte én is féltem, hogy megnéznek, de mindig csak dícsértek.

Ma már eljutottunk odáig, hogy simán megbeszéljük melyik résznél lehetne javítani. Édesanyám egyszerűen, építő kritika jelleggel elmondja majd ugyan úgy hozzáteszi,hogy nagyon jó volt.

Én is azt tudom tanácsolni, hogy ne görcsölj rá az ilyen jellegű előadásokra. A szüleidnek úgyis az teszik a legjobban majd amit te csinálsz. :)