Kamaszproblema. Mi a teendo?

3-as írt jó dolgokat. Az első kettő szamárságokat.

És ha úgy viselkedtél, amit megbántál, legyen erőd utána bocsánatot kérni. Jó esetben ezután megbocsátás lesz, nem "látod, látod, ugye megmondtam" kezdetű hegyi beszéd. :DDD

Igen, ismerős a probléma.:-) Nálunk sem volt divat a szüleimmel, és én is ezt a mintát követtem a gyerekeimmel jó darabig. Nagyjából akkor változott ez, amikor pont a kamaszodó gyerekem vágta egy vita alkalmával a fejemhez, hogy szerinte nem is szeretem őt. Borzasztóan fájt, én inkább cselekvésekben, gondoskodásban fejezem ki a szeretetemet, de azután tudatosan odafigyeltem, hogy időről időre verbálisan is megjelenítsem, és több fizikai kontaktus (ölelés pl.) legyen. Persze nem mondom naponta többször köszönés helyett is, mint a hülye amcsi filmekben, megvan a helye és az ideje ennek is.:-) Eljutottunk odáig, hogy a gyerekeim is mondják nekem időről időre, más lett a kommunikációnk, a konfliktusokat is sokkal jobban kezeljük.

A lényeg, hogy te is nyugodtan kezdeményezheted ennek az értelmetlen szégyenlősségnek a feloldását. El sem tudod képzelni, milyen jólesik egy szülőnek, ha a gyereke, pláne a kamasz vagy felnőtt, kimondja, hogy nagyon szereti.:-) A kisgyerekekbe még nem oltjuk bele ezt a hülye gátlást.

"De tudja ilyenkor egy szulo, hogy attol meg ot nagyon szereti a gyerek?"

Tudja. A szülők is voltak kamaszok, hasonló problémákkal.

Viszont egyszer ülj le vele beszélgetni. Mondd el, hogy bár szereted, vannak benned negatív érzések is a múlt miatt, illetve életkori sajátosságként hevesek az érzelmeid, amin próbálsz uralkodni, de néha elsodornak.