Mi baja van anyámnak? Ez valami betegség vagy csak simán elviselhetetlen?

Szia Drága,

NAgyon nehéz dolog amit kérdezel.

Én nő vagyok 26 éves, 18 éves korom óta önálló van egy kisfiam, eltartom magunkat, a jegyesem is jól keres. Majdnem az a felállás mint nálad, csak nekem meghalt az édesanyám. Mondhati fingom nincs milyen a konfliktus egy édesanyával, de magas szinten tanultam lélektant, úgyhogy, megpróbálok neked segíteni. Az első és legfontosabb szerintem az, hogy ismerd fel, az édesanyád, sajnos, féltékeny rád. Ez sokszor előfordul egyébként. Ezt úgy tudod kezelni, hogy ő jobban érezze magát, hogy mindig kedves vagy hozzá, és igyekszel őt megérteni, sok sok türelemmel. Ami nagyon nehéz. Ő annak ellenére hogy nem tökéletes anya, hidd el az akkori tudása szerint a legjobbat akarta neked és bizpnyára most is, csak most előtérben van nála az, hogy potenciális versenytársnak tekint, és nem bírja elviselni, hogy ő már nem lesz fiatal.

Az adjon megingatatlan hitet, hogy nagyon jól csinálod az életed. Legyél magabiztos és ez segít abban, hogy őt segítsd. Mert nekem úgy tűnik hogy segíteni kell neki, a próblémák lerakásában. Alkoholt is.

A személyes véleményem az, hogy bár lenne egy ilyen édesanyám.

A legjobbakat kívánom.

Ne legyél rá mérges, fogadd őt el.

Nem konnyu ezt elfogadni,ha szuntelen ez megy.

En is probaltam regen megbocsatani,aztan kezdodott minden elorol.Belefarad az ember.

A biblia azt irja tiszteljuk szuleinket,tehat,ha szeretni nem is tudod,akkor legalabb ertsd meg,hogy miert is csinalhatja.Igy kevesebb lesz a duh benned.

Inkabb sajnald,hogy ilyen irigy szegeny,s boldogtalan es nem tudja elfogadni talan az ido mulasat sem...

Orulj neki kulon eltek.

En egy fedel alatt elek az anyammal es teljesen mely depresszioba kerget.

Erdeklodj gyermekkora felol es,hogy milyen volt az o anyukaja,valoszinu hasonlo hozza,ezert is viselkedhet veled igy.

Altalaban a "generacios atok" az oka mindennek.

Az en anyam sem szerettek,ezert o sem tudja szeretni a lanyat...

Mártír, emellett passzív-agresszív is.

Nem kell vele foglalkozni, NEM fog változni soha, és ha te ezt nem fogadod el, a családod is rá fog menni az őrlődésedre.

Én lassan 7 éve nem beszélek a manyámmal. Nulla szeretet kaptam tőle, de elvárásokat és kioktatást, megalázást igen.

Amint elköltöztem minden kapcsolatot megszakítottam vele. Mikor nagyritkán összefutunk, "szia-szia" - de ennyi.

"csak nekem meghalt az édesanyám. Mondhati fingom nincs milyen a konfliktus egy édesanyával," - akkor ne oszd az észt.

A lélektannal meg ne gyere, mert FOGALMAD SINCS milyen egy zsarnok, agresszív emberrel egy fedél alatt élni, és nap mint nap azt hallgatni, te mekkora szar alak vagy, és soha nem fogod semmire sem vinni.

Hogy lehet ezen túlesni?

Elmondom, velem hogy történt, hátha segít.

Nyilván mások voltak a problémáim anyukámmal, de engem is mérgezett, fájt, eszembe jutottak a régi dolgok stb. Ez eleve rossz volt, de amikor terhes lettem, még jobban előjött. Éreztem, hogy ez gáz, pont nem ilyeneken kéne agyalnom babát várva.

És akkor elkezdtem olvasni Albert Györgyi könyvét, a Miért pont én?-t. Nem a könyv a lényeg :) Hanem az, hogy ő is iszonyú sokat kínlódott a szülei miatt, nagyon sok rossz dolgot leírt. És egy ponton besokalltam. Amikor ő írta a könyvet, 40 éves volt, én 30, amikor olvastam. És úgy éreztem, hogy hú Györgyi, felnőttél, hát az nem lehet, hogy 40 évesen még azon görcsölsz, hogy apád nyakonvágott 16 éves korodban, bármilyen gáz volt is...

És amikor ez leesett vele kapcsolatban, leesett saját magammal kapcsolatban is. Tényleg olyan volt, mint egy megvilágosodás.

Anyukámat nem fogom tudni megváltoztatni. Egy emberen tudok változtatni, saját magamon. Én tudom meghozni azt a döntést, hogy igen, szeretem és elfogadom így is, igen, tudom, h mennyi mindent - szerintem - rosszul csinált gyerek koromban, DE NEM VAGYOK MÁR GYEREK. Felnőttem, és tudom élni a saját életemet, boldogan a párommal, a leendő (azóta megszületett :) ) gyermekemmel. És igenis túllépek a dolgokon, mert elmúltak, és nem ismétlődnek meg, csak a fejemben.

Amikor ezzel szembesültem, utána sokkal könnyebb lett a jelen problémáival (vitákkal, szemrehányásokkal, piálással stb) szembenézni. Mert tudom, hogy még mindig nekem könnyebb. Én (és te is!) hazamegyek a páromhoz, őt ölelem meg, vele beszélgetek, vele bújok ágyba, stb. Anyukámnak nehezebb, mert a saját személyiségétől nem tud szabadulni.

De hidd el, magadnak és neki is akkor segítesz a legtöbbet, ha nem csinálsz belőle gondot. Szidja a tesódat neked? Hallgasd egy kicsit, majd tereld el a szót. Szid téged a tesódnak? Ne foglalkozz vele, ettől neked még a tej se romlik meg a hűtődben.

Azt hiszem, az, ami neked a leginkább rossz érzést okoz, az az, amit ki se mondtál, meg se fogalmaztál (talán saját magadnak sem) : az, hogy te tkp tök jól megvagy nélküle, boldog tudsz lenni úgy, h közben tudod, ő nem az. De erről nem te tehetsz!! Nem kell h emiatt rosszul érezd magad. Még ő is akkor fogja jobban érezni magát, ha nem görcsölsz rá erre. Élj boldogan a pároddal, látogasd néha anyukádat, lépj túl a keserűségein, figyelj a valódi problémáira, de a pitiáner szurkálódásait hagyd figyelmen kívül, mintha csak vmi háttérzaj lenne.

A legjobbakat kívánom neked!