Ti beszéltetek erről a szüleitekkel? Kérdeztek róla valaha?

Szia! Ugyanez volt nálunk is, sose kérdezett, konkrét felvilágosítást sem kaptam (egyébként nem is bánom). Kb egy hónapja voltunk együtt az első barátommal (18 voltam ekkor), amikor nagy nehezen elmondtam neki, mert egyre többet jártam el ugye, illetve lassan nála szerettem volna aludni stb, az meg nem volt állapot már, hogy folyton azt mondtam, hogy csak bent maradtunk egyetem után és hasonlók. Azt hittem én is, hogy nem fogja érdekelni, de nagyon örült neki, és folyton kérdezgetett, és kérdezget róla a mai napig, saját bevallása szerint csak azért nem hozta fel soha, mert gondolta, hogy úgyis elmondom, ha lesz valami komolyabb. Szerintem mondd el neki, simán lehet, hogy ő is így van vele, mint én anyum volt, meg szerintem 15 évesen az is benne van, hogy lehet nem gondolja, hogy van valami komolyabb vagy hasonlók, mert neki még mindig a kislánya vagy, vagy hasonlók :)

20/l

Én se beszélek róla, de ez az én hibám. Anya mindig mondja, hogy neki bármit elmondhatok, mindent mondjak el neki és azt is tudom, hogy nem szidna vagy cseszne le semmiért, de nekem ez a téma kicsit ciki, elég szégyenlős vagyok. Még 2 éve egyszer megkérdezte valami kapcsán, hogy tetszik-e valaki, akkor mondtam, hogy igen. Az egyik osztálytársam volt, akire anyukám is azt mondta, hogy helyes fiú. De többet nem beszéltünk róla, pedig az a fiú nem csak simán tetszett, hanem elég szerelmes voltam belé, szóval összetettebb volt a dolog, de ennyire személyes dolgokról már nehéz beszélni.

Most az iránt a fiú iránt már nem nagyon érzek semmit, de van más, akiről tudom, hogy viszonzatlan és elég sokat szenvedek miatta, idősebb is nálam, jó lenne elmondani valakinek, de annyira kellemetlen lenne erről beszélni. Pedig magamon segítenék.

Szia!

Végül mi lett?