Hogy lehet feldolgozni egy olyan anya halálát, aki lelkileg bántalmazò volt mindig?

Na most ez egy kicsit beteges kérdès lesz...

28 éves vagyok. Az anyám 58 èves, mèg nem halt meg, de folytonosan azzal terrorizál, hogy őneki már nincs sok hátra. Évek òta ezt hallgatom. Ezt leszámìtva is megnyomorìtotta az egész életem, tipikusan olyan nő akinek nem lett volna szabad gyereket szülnie, mert totálisan alkalmatlan a feladatra. (Regényt tudnék ìrni abbòl, hogy milyen mòdokon tett tönkre gyerekkoromtòl kezdve, mennyi szadizást kaptam. Főleg lelkit, de ebbe most nem szeretnèk belemenni) A lényeg, hogy viselem a nyomait; pánikbeteg, szorongò, depressziòs hullámok tarkìtják az életem, normális emberi kapcsolataim nem nagyon vannak. Apám sem volt, azt is anyámnak köszönhetem, hogy nem ismertem, mert utòlag kiderültek dolgok, hogy ő akadályozta gyerekként a láthatást, azòta már édesapám is elhunyt.

Szòval nekem anyámmal valò kapcsolatom olyan mintha ő egy jéghegy lenne, akiből időnként leszakad egy nagy jégcsap és belémvág. A mai napig, bár már évek òta nem vele élek, még mindig csapdában vagyok ùgymond. Még mindig tud bántani. Irogat facebookon baromságokat. Kb 2-3 hetente talalkozok vele 1-1 òrára. Igazábòl kur..vára fáj, hogy nekem nincs anyám. Van, de mégsincs. Inkább a keresztem mert folyton bánt. Szavakkal, tettekkel, anyagilag pumpolna folyton, sajnáltatja magát, közbe meg gonoszkodò és rosszindulatù. Valszeg sérült ő maga is. Annyit mondogatta az elmùlt időszakban, hogy ő hamarosan meg fog halni, hogy már beleképzeltem magam a helyzetbe, hogy mi lesz ha tényleg bekövetkezik és ùgy zárul le az anya-lánya dolog ezzel, hogy duplán tragikusan. Egyrészt a halállal, másrészt azzal a fájdalommal, hogy anyám sosem volt igazán az anyám és fájt egész életembe és fájni fog mindig. Nem gondolom, hogy ezen bármit is lehetne javìtani, mert köztünk SOHA nem volt igazi anya-lánya kapocs és anyám elég agybeteg dolgokkal üti el a mindennapjait, amibe szintén inkább nem mennék bele... Szòval attòl félek, ha meghal az nekem ùgymond egy dupla halál lesz (nem tudom ez ìgy mennyire érthető), és hogy fogom én azt ép ésszel kibìrni, vagy hogy ne dögöljek bele a fájdalomba ùgy, hogy mindigis egy fájdalom volt vele a viszonyom?