Más családokban is ennyire sz. Rnak rá az ember egészségügyi problémáira?
Otthon is mindig ez ment, most a párommal is ez megy.
Nyáron le kellett vetetnem egy anyajegyet, már akkor is nehezen tudtam rávenni a páromat, hogy beleegyezzen, hogy elmenjek orvoshoz.
Akkor mondták, hogy fokozottan figyeljem mindet. Egy aprót észrevettem magamon, ami mintha az utóbbi pár hétben picit változott volna, de olyan helyen van, hogy nem látom normálisan. Úgy gondoltam, akkor szerdán kérek is egy időpontot.
Erre anyukám és a párom egy emberként estek nekem, hogy azt már nem. Majd ha megsértem, begyullad, vérzik, akármi, majd elmehetek, addig nem. Holott pont ezt kéne megelőzni.
Mindketten azzal érvelnek, hogy 20 évig soha nem jártam éves kontrollra se (nem is tudtam, hogy kell), most meg, hogy nyáron levettek egyet, olyan lettem, mint valami elcseszett szektahívő, hogy amit az orvos mond, az szent, és rohanni kell rögtön aznap.
Elméletben nem vagyok rizikós, nincs túl fehér bőröm, nem szolizok, nem napozok, nem strandolok, illetve olyan helyen van, ami soha nincs kint a ruhából (hasam alsó oldalsó része), de elméletileg ez már mindegy.
Anyukám még a lelkemre kötötte, hogy a páromnak ezt pár napig ne is mondjam, majd úgy egy hét elteltével fokozatosan kezdjem el puhítani, hogy elengedjen orvoshoz balhé nélkül.
Amikor megmondtam neki, hogy ha balhé lesz, hát balhé lesz, oda megyek, ahová akarok, én el is szoktam kísérni őt a legkisebb problémával is (nála nagyobb hipochonder nincs), akkor én miért nem mehetek, anyukám rákezdett, hogy a családban a férfi az úr, és az lesz, amit ő mond. Adjak neki néhány hetet, hogy átgondolja, elenged-e, és utána finoman hozzam fel neki a témát.
Amikor megmondtam, mi lesz, ha a néhány hét már késő, az volt a válasz, akkor már most is késő lenne, és akkor meg azért ne mérgezzem a családi békét.
Ilyenkor mit lehet tenni?
Még egyetlen kérdés sem okozott itt ekkora fájdalmat mint ez. Hány éves vagy hogy az anyádnak meg a párodnak kell engedélyt adnia? És mi ez a szánalmas szöveg hogy amit a férfi mond az lesz? Ott röhögtem volna képen anyám ahol ezt kitalálta (de szerencsére ő nem ilyen agyhalott)
A megoldás: fogod magad -drágám elmentem orvoshoz majd jövök- aztán kivizsgáltatod magad.
Nem várod meg mit mond, nem engedélyt kérsz, hanem közlöd hogy ez van és kész.
Ne legyél már ilyen szolgalelkű!! Nőllj fel! Önálló felnőtt nő vagy (feltételezem)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!