Anyám miért rombolja az önbizalmam?

Semmi önbizalmam nincs, és amúgy apám sem különb, csak ő nem sokat van itthon. Anyámnak ha mondok valamit, tényleg akármit, mindent támadásnak vesz, és hárít, és összeveszik velem. Meg ha igazat is mondok, ő akkor is azt állítja hogy hazudok. Még régen azt is megjegyezte ha valakinek nem köszöntem, vagy ha nem húztam ki a házam, akkor is, amikor nem voltunk otthon. Szerinte többet kellene étkeznem, mert nagyon sovány vagyok. Semmi sem jó soha neki, amit csinálok. Kitakarítom a házat, még sem jó neki, szerinte mindennap kitakaríthatnék, mert már másnap kosz van. Ha apám jött hazafele, akkor semmi rosszat nem mondhattam neki anyámról, mert az anyám megtiltotta. Soha nem vehettem fel olyan ruhát, amilyet én akarok. Ha valahova megyek és kisminkelem magam, és kiöltözök, akkor egyből leszól, hogy mire festem magam, hisz úgy néz rám senki. Meg azt is előszeretettel mondja, hogy nekem 24 évesen, hogy nincs párom még, hogyan lesz így neki unokája. Ő azt állítja szégyelli, hogy nekem nincs még senkim, olyan mint ha senkinek sem kellenék. Ezek miatt alacsony az önbizalmam. Meg gyakran mond olyanokat is, hogy xy milyen szép, és hogy ő milyen jól tud kinézni, illetve neki van párkapcsolata is. Anyám szerint én magamba nézhetnék hogy milyen ember vagyok is én. Anyám egyszer azt mondja, bár elköltöznék, egyszer meg azt, hogy miért költöznék is én el, amikor sehol nem állom meg a helyem. Anyám szerint engem soha sehol nem fognak elfogadni, mert kibírhatatlan vagyok. Szinte mindent tud rólam, még azt is tudja, hogy a szekrényemben mi hol van.