Mit gondoltok erről?
Anyummal nagyon jó kapcsolatom van Én (25L) Anyum ( 46) Sokat beszélgetünk, adunk egymásnak tanácsokat, persze van amikor veszekszünk piti dolgokon, de a kapcsolatunk a bizalomra, szeretetre épül. Sosem kellett hazudnom, vagy titkolnom előtte bármit is, mert az alapelve az volt, hogy mielőtt ítélkezne felettem, előbb emlékezik a saját múltjára, hibáira. Pl: ha egyest vittem haza, akkor meghallgatta miért kaptam, majd közölte, hogy javítsam ki, de nincs olyan szülő aki gyerekként ne kapott volna egyest. Vagy amikor 17 évesen kipróbáltam a cigit, amit megérzett, akkor is csak elmondta mi a hátránya, de ő is kipróbálta, ezért csak megkér, hogy ne cigizzek, de nem tilthatja. Amúgy nem dohányzom. Szoktam kérni tanácsot, és van amikor nem fogadom meg, de meg is beszéljük, hogy én miért nem úgy gondolom ahogy ő. Nincs semmi gond, a tanácsot nem kell elfogadni, elég ha meghallgatjuk. Nos nemrég volt egy hasonló tanács kérés. Anyummal beszélgetve mondtam, hogy szeretnék családot. Férjet, és gyermekeket. Anyum erre azt mondta, hogy bárhogy döntök, támogatni fog, de elmondta, hogy ha ő lenne a helyemben akkor nem szülne soha. Szerinte a gyermekeink már nem fognak békében élni. Anyum szerint ma szociopata társadalomban élünk, ezért érzéketlen, durva, jellemtelen az emberek többsége, mert képtelen a másik ember vagy állat iránt szánalmat, vagy bármi jót érezni. Szerinte ennek az lesz a vége, hogy vagy egy járvány vagy egy háború fogja az emberiséget megtizedelni. Szerinte 20-30 évvel később sokkal rosszabb lesz a világ, és ilyenkor mindig arra gondol, hogy ő már öreg lesz, leélte az életét, de nekem, és a következő generációknak rossz lesz. Ő ezért nem szülne.
Én nem gondolom, hogy ilyen sötét jövő várna ránk, de mégis még ma is elgondolkodtat amit anyum mondott. Ti mit gondoltok erről?










ma 21:45
Én normálisan kiírtam egy kérdést. Így normális válaszokat várok. Ha nem tudsz szöveget értelmezni akkor ne válaszolj. Főleg az anyámról ne írj rosszat, mert nem ismered, nem ismered a kapcsolatunkat, és én sem szidom az anyudat!
Ha értelmezted volna amit leírtam, akkor ott van, hogy támogat a döntésemben, csak beszélgetésünk közben kérdeztem ő mit tenne. Elmondta, hogy mit tenne ő, de nem azt mondta, hogy ne szüljek! Ezt ugye felfogtad?
Legközelebb ha nem tudsz értelmesen válaszolni, akkor lapozz egyet, és menj máshová.
A többieknek köszönöm a választ.
Első válaszadónak: Valami ilyesmi viselkedésről is beszélgetünk mint a ma 21:45 személy. Aki végig sem olvassa, nem érti, de rögtön érzéketlenül kötegszik, mert tudja a monitor végéről senki nem tudja, hogy milyen szánalmas ember is ő. Anyum erre is mindig azt mondja, hogy ne szidjuk, inkább sajnáljuk szegényt"










ma 23:07
Tényleg szánalomra méltó ember vagy.. Ezzel én be is fejeztem. Nem vitázom, és nem magyarázkodom olyanokkal, akikkel nem érdemes. Sajnálom, hogy ilyen kicsinyes, szánalmas alak, de hát ez a maga élete. Nem kell válaszolnia, mert innentől kezdve nem érdekel mit ír. De leírom úgy, hogy megértse: Nem fogom elolvasni. További szép estét neked.










Nekem is fura, hogy ezt elsősorban anyukáddal beszéled meg és nem a pároddal.
Gyerekvállalásról meg csak annyit mondanék, a történelem során mindig születtek gyerekek, máskülönben rég kihalt volna az emberiség. Születtek a sötét középkorban, háborúban, mindenféle helyzetben. Ilyen az élet. Útat tőr magának minden helyzetben.
Az, hogy gyerekemnek milyen élete lesz, az adott körülmények mellett függ a szülőktől is.
Anyukádtól önzőség volt ez a tanács.





Az én anyám is kb. így látja, és ha mindenben nem is értek egyet vele, a mai tapasztalataim alapján meg lennék lepve, ha békében leélhetném itthon az életem.
Noha nekem végül nem lett gyerekem, ennek semmi köze nem volt anyám véleményéhez, az emberek viselkedéséhez vagy a világ helyzetéhez. Ha úgy alakult volna, szerettem volna, ez ösztön - amúgy sem szabad olyan dolgoktól való félelemben élni, amire nincs ráhatásunk.
Meg kell tenned a saját közvetlen környezeteden belül, amit tudsz, felkészülni arra, hogy egyszer beüt valami krach, ahogy tudsz, és remélni a legjobbakat.
38N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!