Mit csináljak ha a szüleim állandóan belém köznek valamivel? Már nem bírom

"Szeretnék elköltözni, de a szüleim szerint nem élnék meg egyedül" - És akkor már el se költözöl, mert a szüleid azt mondják? Hát akkor tényleg nem leszel képes semmire az életben. Mit csinálsz: dolgozol, tanulsz? Ha dolgozol, vegyél ki egy albérleti szobát és örökre fordíts hátat a szüleidnek. Külön KELL költözni! Muszáj!

Ha beszólnak, ne reagálj, hagyd ott őket, meg se halld. A hiba nem a te készülékedben van, hanem az övékben. Az utasításaikat ne teljesítsd, nem fognak megverni. Maradj higgadt. Látniuk kell, hogy nem hagyod magadon uralkodni őket.

Pontosan azért mert azt mondják, hogy egyedül nem tudnál megélni, na pont ezért költözz el és bizonyítsd be nekik az ellenkezőjét!

Szedd magad össze, képes vagy rá. Hajrá!

Dolgozol egyébként?

Nagyon hasonló a helyzet nálunk is, pedig nem élünk rosszul és gyerekkorunk óta belénk van nevelve, hogy kivegyük a részünket a házimunkából a testvéremmel. Rendszeresen én takarítok, például porszívózok hétvégente és alaposan kitakarítom a konyhát. Persze anyám ha meghallja, hogy lekapcsoltam a porszívót, már szalad is, hogy benézzen a szekrény alá, meg végighúzza az ujját a tévé mögött, hogy valahol maradt-e por. Ha főzök és ő is ott van, még abba is beleköt, ahogy a fakanalat a kezemben tartom, vagy ahogy a sütőpapírt beleteszem a tepsibe.

Régebben, kisgyerekként is ott próbált kritizálni, ahol tudott, most viszont már sokkal többet tanulok a gimnázium miatt és őszintén szólva, kevésbé érint meg, ha szid, amiért hasznavehetetlen vagyok. A lelkem mélyén tudom, hogy szeret engem, mert a gyereke vagyok és nehezen mutatja ki az érzelmeit, így próbál engem terelgetni és kicsit az életre nevelni.

Tudom, hogy nehéz ezt eldönteni magadban, de egyszer eljön majd az idő, amikor muszáj lesz. Fiatal vagy, okos és előtted az élet, amiben sikeresen helyt fogsz állni, ha nem hagyod, hogy elvonják a figyelmedet a fontos dolgokról. Tanulj keményen, találkozz a barátaiddal és keress egy olyan párkapcsolatot, ami boldoggá tesz téged. Hidd el, nekem is így sikerült elkerülnöm azt, hogy érzelmileg totálkárossá tegyen az anyám.

Itt az anyukádnak a legnehezebb. Ő már nem fiatal, látja, hogy te lassan kirepülsz a családi fészekből és próbál téged megtanítani, hogy hogyan végezd el a házimunkát például. Aztán lehet, hogy simán csak féltékeny, mert te szebb, okosabb, sikeresebb vagy nála, több lehetőség közül választhatsz, mint ő anno. Azzal, hogy panaszkodik, mert beteg, fáradt, nem ér rá semmire, a saját szegénységi bizonyítványát állítja ki.

Nekem elváltak a szüleim, anyám mindig otthon ül, nem sportol, relatíve keveset is dolgozik, mert tanár és nem nyolctól négyig kell az irodában ülnie. Mindig panaszkodik, mert "neki sosincs ideje semmire", fáradtnak érzi magát már attól is, ha a boltból ki kell a kezében vinnie két zacskó tésztát és persze sosem beszélgetünk, nincsen közöttünk jó kapcsolat, míg apukám egy életvidám, társasági ember, biciklivel jár mindenhova, egészségesen étkezik és 50 évesen is maximum 30-nak néz ki. Költ magára és a hobbijaira, és sokkal boldogabb, mint az anyám, aki szintén imádja amúgy az én nyakamba varrni, ha nagy lesz hó végén a vízszámla. :)

A lényeg, amit ebben a terjengős válaszban ki akartam fejteni, hogy ne foglalkozz senkivel, tanulj, hogy később jó állásod és biztos kereseted legyen, barátkozz, ismerkedj az ellenkező neműekkel is és ami a legfontosabb, mosolyogj, amennyit csak tudsz és próbáld meg a jót is észrevenni mindenben. Néhány év múlva remélhetőleg már egy szép lakásból, jó munkahellyel és a pároddal fogsz majd visszatekinteni erre az időszakra. Addig pedig kitartást! :)

L/18