Másnak is voltak hasonló nehézségei (műveltségi szempontból, anyagiakat nem számítva)?

Miért reagálod túl, főleg, ha most már változtattál ezen?

Amúgy meg szórakozóhelyen senki se tud normálisan táncolni, ott nem ez a lényeg.

Véletlenül nincs valami "disz-" kezdetű problémád? Akkor szoktak későn órát megtanulni vagy cipőfűzőt bekötni.

Ha van is, nem lehetetlen, csak olyan dolgokért is teperned kell,amiért egy "normális" képességűnek nem.És akkor mi van?

Ismerek olyan embert,aki lediplomázott úgy,hogy diszgráfiás,diszkalkúliás és diszlexiás is volt.Sőt,középsuliban egy tanárom mondta, hogy van ezzel a három "díszes" papírral egy kollégának 3 diplomája is.Van egy sejtésem,ki lehetett.

Először is abban igazad van, hogy elsősorban a szülő feladata a gyermek személyre szabott készség- és képességfejlesztése. Egy pedagógustól életszerütlen dolog elvárni, hogy 20-30 gyerekre egyaránt odafigyelve az egyéni tempójukban, egyénileg foglalkozzanak vele. Ha még magántanár lenne. És mi van akkor, ha a tanár nem tud, vagy rossz a hozzáállása, vagy akármi? Akkor a szülő azt mondja, hogy hát ő tehet arról, hogy a gyerekem 18 éves korára se képes bekötni a cipőfűzőjét?!

Szóval ez felelőtlenség. Mindazonáltal azt mondom, hogy nem érdemes keseregni, sajnálni magad, haragudni a szüleidre, mert attól még nem leszel ügyesebb, sőt: visszatart.

Valószínűleg a szüleid azért nem foglalkoztak veled, mert nem tudták hogyan csinálják: nekik sem tanították meg. Te túl fogod nőni őket ezen a téren, és tulajdonképpen ez az egyik életfeladata az embernek.

Történetesen az, hogy vannak, akik már az óvodában megtanultak írni, olvasni (pl. én már tudtam írni az összes nagybetűt, és olvasni is) valójában először tök jó, lehet vele villogni, de hosszútávon éppenséggel inkább rossz. Elsőben pl. pont az lenne a feladat, hogy megtanulja a gyerek ezeket, és mivel már tudja, a semmire jön a sikerélmény. Később meg jön a pofára esés: csinálom a semmit, ahogy eddig, és nemhogy elmarad a siker, de kudarc kudarc hátán.

Te már a kezdetektől megtanultál valamit, amit mások sokkal kevésbé, lehet, hogy kényszerből, lehet, hogy nem tökéletesen, de akkor is: saját magadtól, önállóan tanulni. Ezt meg kéne becsülni magadban. Azt kell szeretni, ami van, nem azt gyűlölni, ami nincs. Ami nincs, azt meg kell csinálni, hogy legyen. De végig tisztelni kell magadat, hogy mennyi mindent elértél, hogy erős vagy. Az önsajnálat meg csak gyengítésre jó, ezért tudatosan le kell erről szoktatni magad, és a megbocsátást is meg kell tanulnod, bár rohadt nehéz. Esetleg ha valahogy alkalmad lenne megérteni a szüleidet, az sokat segítene. Nem tudom, hogy milyen viszonyban vagytok, tudtok-e beszélgetni, de megkérdezheted őket, hogy őket ki tanította alapvető dolgokra, hogyan tanulták meg... Ne vádaskodj, felesleges. Azzal csak annyit érsz el, hogy nem kapsz nyílt választ és nem leszel előrébb. Csak a megértés vágya miatt kérdezd, hogy tanulj az esetükből, és könnyebben meg tudj nekik bocsátani.

Ez már csak azért is fontos, mert mindenki megbocsátásra vágyik, ha hibázik, vagy azt hiszi, hogy hibázik, de van, hogy már a másik rég megbocsátott, de ő még nem tudja elfogadni a megbocsátást, ő még mindig haragszik magára. Szóval ha másnak ilyen dolgot meg tudsz bocsátani, akkor magadnak is könnyebben menni fog, és jobban tudod majd szeretni, elfogadni magadat is, ezáltal jobban becsülöd is magad, és hidd el, így mások is sokkal inkább szeretni fognak téged. Nem azért, mert ismered az órát, vagy be tudod kötni a cipőfűzőt, hanem azért mert felszabadult, szeretettel teli és szeretetet elfogadni tudó vagy.

Ha a "lemaradásodat" kihívásként és nem sérelemként éled meg, akkor ezerszer ügyesebben megoldod, és mindenben a sikerélményedet veszed észre, és tényleg becsülni fogod magad, mert azt látod, hogy honnan hova jutottál el, és nem azon keseregsz, hogy mások bezzeg. Eleve nem jó másokoz hasonlítgatni magad: mindig lesznek nálad jobb helyzetben élők, és mások, akik ezerszer rosszabb helyzetben vannak. Inkább az a kérdés, hogy ki mit hoz ki a maga helyzetéből. kesereg, elhagyja magát, vagy küzd, és ezáltal erősödik a tudása és a jelleme?! Tudod, hogy hány ember van, akinek látszólag aranyéletük van, aztán öngyilkosok lesznek?! És hányan vannak, akik iszonyat szar pöcegödörbe születtek, és mégis tele vannak élni akarással, küzdőszellemmel!

Visszatérve:

Vannak persze dolgok, amivel később is lehet fejleszteni a készséget, képességeket, érdemes először felismerni, tesztelni, hogy miben vannak elmaradásaid miben vagy tehetséges. és aszerint fejleszteni magad. Kísérletezni kell magaddal. Persze jó lenne, ha valami ebben járatos embernek a segítségét tudnád kérni, biztos van ilyen. Emlékszem én egyszer fiatalként elmentem a családsegítő központba tök egyedül a szüleim tudta nélkül, és segítséget kértem. Nem mószeroltam be őket, hogy rosszak, gonoszak, csak pszichológusra volt szükségem, és emlékeztem, hogy ezer éve vittek már oda nevelési tanácsadásra. Neked is erre van szüksége, csak te magadat neveled már.

Most, a válaszom végén veszem észre, hogy másfél éves a kérdés, de talán még most is hasznos.

Mi történt azóta veled? Örülnék, ha megírnád!