Normális az ha egy 15 éves lány csak a családjával mozdul ki?

Ritmikus gimnasztikáztam. Versenyszerűen. Heti 5 edzés, márciustól júniusig meg szeptembertől decemberig minden második hétvége verseny. Emellett természetesen kitűnő bizonyítvány. Borzasztóan hangzik, igaz? Nekem ez volt természetes, imádtam, amit csináltam. El sem tudtam képzelni, mit kezdenék magammal egy szabad délutánon. Ami elvileg szabadidő volt, én olyankor is edzettem. Otthon, a nyaralóban, a családi összejövetelen, a játszótèren, szülinapi zsúron. Nem tűnik normálisnak. Pedig a legtöbb sportoló gyerek így van ezzel. Ez egy életforma, kívülálló nem fogja fel, hogy lehet ez jó. Az általad említett lánynak van egy olyan életformája, amit te nem értesz. Nagyon kérlek ne maceráld, ne akard megváltoztatni, ne zavard össze. Hagyd, hadd élje az életét! Majd ha készen áll rá, magától ki fog lépni a burokbòl, ahol most él. Semmiképp se siettesd! Inkább próbáld meglátni a szépséget, amit az ő világa ad. Tanyán él, akkor természetkedvelő lehet. Talán az állattenyésztésről is tud ezt-azt. Hangszeren játszik, az megint sok energiát és élményt ad. Erős a családi kötelék náluk. Tudod, hogy ez milyen ritka kincs?

Kérdező, erről csak annyit, hogy ez sztem nincs összefüggésben azzal, hogy a családjával jár el otthonról vagy hogy el van-e nyomva, te ebben vagy eltájolva. Hanem hogy nem nevelik arra, hogy tájékozódjon a világról. De ez ugyanúgy megvan azoknál is, akiket kb. letojnak a szüleik és simán elmennek hajnali 3ig bulizni 14 évesen is. Meg hogy olyan személyiség, aki nehezen barátkozik.

Majd ha magától lesz motivációja, változik. Én is ilyen vagyok, sőt, mindig is ilyen voltam. Iskolában egy barátom volt, amúgy szívesebben töltöttem a szabadidőmet a kutyámmal. Ha elmentem valahova, akkor a családdal mentünk. Nyári szünetben ismerősöm tanyáján segítettem a juhokat legeltetni, nem pedig buliztam. Most felnőtt vagyok, 20 évesen a saját erőmből külföldre költöztem és beiratkoztam az egyetemre, most, 24 évesen férjem van és az első gyerekemet várom. Szóval normális életem van, ráadásul szerintem több élettapasztalatom ,mint a nagydumás, menő gimis osztálytársaimnak. Én sem szerettem soha bulizni, viszont szerintem nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy mentőkutyás egyesületben önkénteskedtek. Szerintem sokkal izgalmasabb és értelmesebb az éjszaka közepén az erdőben egy eltűnt beteg kisfiút keresni, mint részegre inni magunkat egy buliban. Nekem az előbbi volt a szabadidő mielőtt férjhez mentem. Én sem követem a híreket és fogalmam sincs, mi az a kék bálna meg mi az a legutóbbi brüsszeli esemény, amire utaltál, viszont több nyelven beszélek és Dél-Afrikától Amerikáig vannak barátaim. Lehet, hogy nem tudom, éppen kit ölt meg az ISIS vagy éppen mit tárgyalnak a palesztinok az izraeliekkel, de folyékonyan tudok héberül és amit tudok az ottani helyzetről, azt nem az Indexen olvastam, hanem láttam a saját szememmel. Továbbra sem vagyok az beszédes és könnyen barátkozó típus, de akik mégis a barátaim, azok igazi barátok. Szóval vigyázz, miben akarod megváltoztatni szerencsétlen lányt, mert lehet, hogy nem a te életformád a nyerő.

Még egy gondolat. Az egész világ azt sulykolja a hozzánk hasonló befelé forduló emberekbe, hogy velünk valami probléma van. Az osztálytársak, a tanárok, a média, gyakran még a szülők is. Pedig semmi bajunk nincs, csak mások vagyunk. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy boldog, sikeres életet éljünk. A legnagyobb akadály az, hogy kicsi korunktól azt sulykolják belénk, hogy velünk valami nincs rendben, így a legtöbb ilyen embernek romokban van az önbizalma. Lehet, hogy a te barátnőd is csak azért kezdett el sírni a helyzete miatt, mert mindenki beléverte, hogy ő bizony nem normális és ha az emberek csak hagynák élni, teljesen elégedett lenne a helyzetével. Neked, mint barátnőnek az a feladatod, hogy szeresd és támogasd, akármilyen életformát választ végül.

Nagyon jó, örülök, hogy beláttad. Azért tartsd nyitva a füledet, ha valamiben mégis változtatni akar és segítséget kér, akkor segíts neki, de amúgy hagyd, hogy a maga útját járja.