Van itt olyan akinek kicsi korában elváltak a szülei és mégis boldog gyermekkora volt?

Nekem abszolút nem volt boldog gyermekkorom, feltehetőleg nagyrészt épp a válás miatt.

Szerencsére mostanra nagyjából kihevertem a dolgokat, de örökre kihat már rám és nem pozitív értelemben. Pedig akkor nem gondolták volna, és én sem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel, mégis a jelenkori gondjaim jó része onnan eredeztethető.

3 éves voltam, mikor váltak.

Bennem abszolút semmi lelki traumát nem okozott, apámmal nem tartom a kapcsolatot.

De nekem sokkal jobb így.

Akkoriban igaz, elég szegényesen éltünk, de mégis jól éreztük magunkat.

Akkor a nagyapámmal, nagymamámmal, és anyuval éltünk, egy egyszobás lakásban.

4 éves koromban váltak el, apumhoz kerültem, aki később alkoholista lett.. Nem volt boldog a gyerekkorom.

Legszívesebben kitörölném a rossz emlékeket a fejemből.

Nekem az volt. Illetve ha épp nem, akkor se a válás miatt.

10 éves voltam, mikor elváltak. Tök váratlanul, faterom félrelépett, lelécelt a csajához. De előtte nem volt veszekedés, igazából tök jól megvoltak. Nem is értettem, miért válnak.

Utána két évig anyu nevelt minket. Nem éreztük az anyagi gondokat. Vitt minket kirándulni, rendezvényekre, néha strandra is meg moziba. Ha nem dolgozott, mindig csináltunk valamit. Arra emlékszem, hogy sokat aludtunk a nagyinál, suli után is oda mentünk, mert három szakban dolgozott. Nekem ez se volt rossz.

Utána tudtuk azt is, mikor randizgatni kezdett, drukkoltunk neki. Utána jött néha látogatni minket az udvarló. Egyszer megkérdezte anyu, hogy mi lenne, ha velünk élne. Jó ötletnek tűnt. :)

Nem sokkal később lett egy kistesó, akkor nagyon élveztem, hogy az én anyukám mindig otthon van.

Utána már jóformán véget is ért a gyerekekkorom, szerintem 16-17 évesen már nem igazán gyerek senki. (Tudom, nem is felnőtt). De akkor már pont les.zartam, mi van otthon. :) Aludni jártam haza, bulizunk, csavarogtunk. Ennek ellenére nem voltam balhés kamasz. Utána érettségi és kollégium.

Fateromra haragudtam, a mai napig haragszik rá. Sokat nem találkozunk, 6-8 alkalommal évente. Sok vizet nem zavar.

Voltak persze viták, veszekedések, volt mikor mostohaapámmal nem jöttem ki könnyen. Volt, hogy a kistesóért nem akartam elmenni, hogy oviból elhoztam, és azért veszekedtünk. Meg persze az öcsémmel is néha öltük egymást.

De szerintem nem volt ez vészesebb, mint ha együtt maradnak. Nem lettem volna boldogabb, csak másképp alakul.

Énis a boldogtalan pártot erősítem.

6 vagy 7 éves lehettem amikor anyám elvált apámtól. Lecserélte a város legfogyagékosabb emberére, majd elköltöztünk az ország másik végébe, nehogy véletlen bántódása essen a csávónak. Évekig úgy éltünk, hogy nem mondhattuk el apánknak, hogy hol lakunk.

Az a férfi, akit nem nevelőapámnak hanem csak "anyám pasijának" hívom, folyton terrorizált, bántott minket. Még anyámat is sokszor megverte. A vicc, hogy a válás előtt jól éltünk, tehetősek voltunk. A válás után ag új csávónál meg zsíros kenyeret ettünk egy csöves putriba, ami ellen jelenleg valami eljárás indult mert életveszélyes. (Már nem lakunk ott)

Az egész gyerekkoromat tönkretette az az ember. Viszont visszakapja apránként. Már lassa nagykorú vagyok és megtudom védeni magunkat. Legutóbb olyag odavágtam neki hogy bal szemre két hónapig vak volt. Egyáltalán nem bántam meg. Ha örökre vakult volna meg, még akkor se érne annak nyomába amit ő tett velünk. Hihetetlen hogy anyám még vele van, már arra kényszerültünk hogy az országból is elköltöztünk egy pár éve a megélhetés miatt...

Szerintem nem sok olyan van akinek szép gyerekkora van nevelő apa mellett. De ha mégis, akkor becsülje meg.