Ti mit tennétek a helyemben? Nagyon félek 16/L

"nem volt hajlandó fizetni a pszichológusomat amikor ingyenes"

"a testvéreim meg a többiek is azért vannak vele leginkább hogy támogassa őket pénzzel de én inkább mondtam hogy köszönöm szépen nem kérek ebből"

"találkoztunk még januárban mert anyukámnak segített valamit"

Egy zavaros katyvasz amit leírtál, de hogy én mit tennék a helyedben?

Sürgősen pszichológust váltanék!

„szedek gyógyszert meg segít a pszichológusom”

Pszichológus nem túl gyakran ír fel gyógyszert. Nem pszichiáterhez jársz véletlenül? Pszichológus lenne a jobb amúgy.

És emellé önfejlesztés! Önismereti-kommunikációs témában érdemes kutakodni. Asszertív kommunikáció segíthet a helyzetedben. Talán legfőképp mint belső kommunikáció, hogy ne húzd fel magad, feszült helyzetben úgy cselekedj, ahogy az neked a leghasznosabb.

Enkóron találsz könyveket :)

És vannak apró trükkök is... pl ha te kérdezel, te irányítod a beszélgetést, akkor nyugodtan evezhettek olyan témára, ami mindkettőtöknek kellemes. Ami pedig kötekedés, arra nem kell válaszolnod, és nyugodtan mondhatod, hogy nem szeretnél erről beszélni, aztán át is veheted a kezdeményezést :)

Sajnos tényleg nagyon megnehezíted a válaszadók dolgát azzal hogy nem tagolod megfelelően a mondataidat helyesen alkalmazva a központozást ráadásul hosszan írsz így még nehezebb legalább külön mondatokba szednéd az ötsoros mondataidat azért én nehezen de végigrágtam magam rajta és azt gondolom hogy nem csak az a baj hogy egyes családtagjaidnak semmi sem jó és vezetni akarnak de nincs igazán pedagógiai érzékük sem ahhoz hogy ezt hogyan lehetne hiszen általában az a legkevésbé hatékony ha megmondjuk hogy mi nem jó és mit nem kellene tenni vagy éppen hogy mit csináljon az illető ahelyett hogy inkább nyitottan rá elbeszélgetnénk vele és ezáltal saját maga formálna véleményt életének alakulásáról másrészt viszont ebben már az is benne van hogy esetleg te többet vagy mást látsz szavaik mögé mint amit szándékukban volt közölni és ezen sajnos meg csak te tudsz változtatni de tudom hogy ez nagyon nehéz hiszen ha ilyen szinten irritálnak ezek a bizonyos családtagok hogy már a közelségüktől is kikészülsz elég nehéz magadra erőltetni azt a vizsgálódó szemléletmódot hogy azt latolgasd hogy esetleg a szavaiknak más jelentése is lehet netalántán hogy ilyen a természetük és a saját frusztrációik nyilvánulnak meg csak a te kritizálásodban Esetleg kinyilváníthatnád nekik hogy próbáljanak a te fogalmaid szerint segíteni értve ezalatt hogy mondjuk elmondod hogy azzal nem motiválnak egyáltalán ha lefikáznak.

De akkor a válasz:

Ne ijedj meg attól, amit most olvasni fogsz, de a megmagyarázhatatlan utálatod mögött lehet, hogy családon belüli gyermekkori bántalmazás áll, akár szexuális is. Attól, hogy nem emlékszel ilyenre, még lehet. Nagyon gyakori egyébként és csak kicsi töredéke kerül napvilágra, mert a többség az ilyen emlékeket nagyon mélyre tolja és nem akar velük szembenézni. Akkor szoktak mégis kiderülni, amikor a páciens később különféle pszichés nehézségekkel találkozik, mint beilleszkedési, tanulási, párkapcsolati nehézségek, szorongás, bizalmatlanság, erős kisebbségi komplexus, stressz-hátterű megbetegedések stb. A fiatalok pszichés gondjai szinte kivétel nélkül elsősorban a családból erednek, a szülői háttérből. Ezért nagyon igazságtalan kritizálással, büntetéssel próbálni "javítani" a dolgokon, hiszen nem elég, hogy a szülő hülyesége miatt jelentkezik a gond, de még bünteti is a gyerekét? Abszurd. De nagyon gyakori. A logikai-matematikai készséged blokkolása mögött is simán lehet valamilyen elnyomott családi-szülői trauma. Ez olyan, hogy gyerekkorunkban még nincs védelmi rendszerünk, s ha valamilyen igazságtalan, kiszámíthatatlan, rossz dolog történik velünk, azt eszközök híján a kis fejünkkel próbáljuk "megoldani". Ha azt tapasztaljuk, hogy azok a személyek, akikre rá vagyunk utalva gyerekként, rossz dolgokat követnek el, akkor logikai kapcsolatokat törlünk ki az agyunkból, hogy megmagyarázzuk magunknak, hogy az a rossz az meg se történt, vagy nem is azt jelentette vagy nem az volt az oka, ami volt meg ilyenek. Namost, ha megkérdőjelezünk egyértelmű kapcsolatokat és nagyon el akarjuk hinni (mert ez az egyetlen út, hogy a brutál valóságtól elmeneküljünk), akkor a logikai készségünk sérül. Ez gondolom érthető. Hiszen ha megtiltod magadnak, hogy egy bizonyos logikai sort logikusnak láss, akkor leblokkolod a képességedet, hogy bármilyen logikus dolgot logikusnak láss.

A logikai-matematikai nehézséged mellett nagyon árulkodó az, hogy mennyire elemi szinten elborzaszt az apával együtt töltendő idő gondolata. Valószínűleg az, amire emlékszel gyerekkorodból - hogy 13 éves korodig lelkileg terrorizált - ez csak a jéghegy csúcsa (bár már ez is bőven sok). Ennek az eltemetett cuccnak viszont nem lehet csak úgy nekirontani, minden felkészültség nélkül. Először kellene egy kis lenyugvás, bár én nem igazán helyeslem a gyógyszerezést, mint mesterséges lenyugvást, mert az nem tanítja meg a testedet, hogy hogyan nyugodj le saját elhatározásból vagy bármikor alkalmazható, mellékhatások nélküli fogások segítségével. És itt nem olyan trükkökre gondolok, mint mindenféle menő mágia és instant "megoldás", amiket ilyen "hogyan legyek sikeres" és társai sikerkönyvekben olvashatsz és pikk-pakk elsajátíthatod. Inkább olyasmire, mint amikor meditációt gyakorolsz. Ez ugyanis abból áll, hogy naponta pár percet gyakorlod, hogy csak a légzésedre figyelsz (vagy csak a hangokra, csak a testérzeteidre stb.), s ha elkezdesz gondolkodni azon, hogy mennyi só kell a rántottába, akkor ismét visszatérsz a figyeléshez, aztán amikor az eszed már a szomszéd idétlen pincsijénél jár, akkor megint visszatérsz a figyeléshez és ez az állandó elkalandozás-visszatérés maga egyfajta "agyedzés". Ennek a hatását alkalmazhatod akkor, amikor egy utált személy lép veled kapcsolatba, mert a folyamatos gyakorlással megismerted azt, hogy hogyan lehet bánni az agyadban az ilyen ösztönös dolgokkal, mint gondolati elkalandozás vagy az utált személytől való agybajt kapás.

A kérdésed ugyan csak arra vonatkozik, hogy hogy élhetnéd túl ezt az egy (kettő) találkozást, szerintem a fő kérdés inkább, hogy hogyan jöhetnél ki ebből az egészből, ahol ekkora gondot okoz egy ilyen "jelentéktelennek tűnő" esemény. Ez pedig egy hosszú, tudatos, kemény munka, ami nem kis pszicho meg kommunikációs trükkök alkalmazásából áll, hanem egyrészt a múlttal való szembenézésből, a rá adott reakcióid megértéséből, s hitből, hogy meglesz a gyümölcse mindennek. Ha egy jó szakember vezet ezen az úton, úgy egyenesebb az út, de fontos tudni, hogy a gyógyszerfelírás vagy a trükktanítás nem a jó szakember ismérve. A jó szakember tudja, hogy Te segíthetsz csak önmagadon, ő nem fogja a kezedet, de ha nyitott vagy rá, segít a tudásának megosztásával. A többiek frusztrációi nem fognak megváltozni a Te munkádtól önmagadon, de az jelentősen, hogy ez hogyan hat Rád.

#7 vagyok

#8: szuper, akkor már mindent értek 😃 sok sikert! :)