Hogyan álljak hozzá ehhez?

Húszas éveim végén járok, szeretnék karriert változtatni, és pasi sincs most úgy a láthatáron... nem stresszelek emiatt, élem az életem, veszem a kihívásokat ahogy azok jönnek. Majd alakul. Illetve nem stresszelnék, ha édesanyám nem mondogatná, hogy "ketyeg ám az órád". Meg hogy "a család a legfontosabb, csak a család az, aki mindig is ott lesz neked, akármi történjen". Meg ilyesmik. Én még abban sem vagyok biztos, hogy akarok-e gyereket, nemhogy azon akarjak aggódni, hogy jaj mi lesz, ha majd nem lesz. Nem tudja elképzelni, hogy van olyan, aki ne akarna, vagy ha igen, akkor ne bánta volna meg mélységesen. Értem én, arra célozgat, hogy ne várjak sokáig. De nem értem, mit akar azzal, hogy már most tartsam ezt szem előtt... mintha most biztosra tudnom kéne, hogy bármi döntés, amit hozok, az majd közelebb fog vinni a családalapításhoz...? Nem értem egyszerűen, mit kellene egyáltalán tennem? Szerintem ez olyan dolog, amit az embernek éreznie kell, hogy eljött az ideje, és igazán szeretne gyereket. Nem tudom magamra erőltetni ezt az érzést, és nem akarom, hogy a párkapcsolataim is már rögtön ekörül forogjanak. Nem akarok már az első pillanattól úgy nézni egy pasira, hogy na, remélem ő lesz a gyerekeim apja. Kinek van itt igaza? Már ezektől a beszélgetésektől bizonytalanodom el, pedig én csak élni szeretném az életem, stresszelés nélkül :(