Mit csináljak/csináljunk, ha áll a balhé a babakocsi miatt, amit választottam? Már bánom az egészet
Májusban születik a kislányunk és anyukám mondta, hogy a babakocsit ő szeretné megvenni.
Nem igazán vannak anyagi gondjai, de azért megkérdeztem, mennyit szánna rá, hogy ne legyen vita. A válasz az volt, hogy "nincs határ, amilyet szeretnénk". Nekem az egyik Stokke kocsi nagy szerelem, ki is próbáltam már (több barátnőmnek is van). Mondtam anyukámnak a márkát, színét, de csak az alap kocsit kértem, a kiegészítőkkel úgy voltam, hogy megvesszük mi.
Viszont anya teljesen kiakadt, hogy nem vagyok normális ennyit költeni egy babakocsira, amit 2 évnél tovább nem fogunk használni, meg hogy miért akarok egy kislányt szürke babakocsiba beletenni... Azóta ezt naponta felhozza és mondtam, hogy ha ez ennyire szívfájdalom neki, nem kell megvennie, mert mi is megengedhetjük magunknak, csak ő ragaszkodott hozzá annyira. Mire a válasz, hogy ne forgassam ki a szavait, ő csak jót akar, stbstb. Mutatott más kocsikat, hogy azok "mennyivel jobbak", de mi fogjuk a barátommal a legtöbbet használni, ezért szerintem a fő szempont az, hogy nekünk mi tetszik. Próbáltam ezt szépen megbeszélni anyával, de eddig 0 eredménye lett.
30-as te borzasztoan megkeseredett, irogy vagy. Azert mert maspk mas anyagi szinten mozognak, nem kene ledegradalnod oket.
Nagyon sokan megengedhetik maguknak azt a babakocsit, mint ahogy a nagy csaladi hazat a budai dombokon, vagy a nagy terepjarot, vagy a maganiskolat stb stb...olyan dolgokat amiket te el sem birsz kepzelni. Attol meg ok is emberek es barmennyire faj neked, normalisak.
Nem igazán értem ezt a nagy felháborodást itt, néhány válaszoló úgy csinál, mintha az ő pénzüket költeném el babakocsira, babaholmikra.
Biztosan vannak más babakocsik is, amik hasonlóak, vagy akár jobbak. De nekünk ez tetszik színre és formára is.
Azt, hogy több barátnőmnek is van, azért írtam le, hogy ne az legyen, hogy sosem próbáltam még és csak képen tetszik.
Három bababoltban megfordultunk, rengeteg kocsit megnéztem és kipróbáltam, tologattam. De nekem akkor is a Stokke a befutó, másnak pedig egy másik márka, típus lehet a kedvence. Én sem sz..rozom azt.
Használtat alapból nem veszünk a gyereknek, ahogy magunknak sem. Elhiszem, hogy valaki arra esküszik, hogy amíg nem óvodás/iskolás, jó neki a párszáz forintos ebay-es is, de én nem így gondolom.
Nekem is mondhatni "mindent a fenekem alá raktak", mégis felnőttem és vittem valamire az életben, nem azt vártam, hogy majd a szüleim mindent megoldanak helyettem... De eléggé elkanyarodtunk a témától, szerintem az nem tartozik ide, hogyan fogjuk majd nevelni a lányunkat.
akkor nem vágtad a mondandóm lényegét
anyádnak az igazi problémája nem a babakocsi az már valszeg az uccsó csepp lehetett valamiért(amiről ugye nem tudunk) csak ilyenkor jönnek elő a sérelmek, miszerint a szülő adna tanácsot,de a gyerek hárítja és a gyerek meg úgy érzi a szülője nem hiszi el róla hogy jó szülő lesz...
a lényeg hogy üljetek le és beszéljétek ki magatokat, lehet hogy anyukád csak parázik a baba érkezése miatt és ezen vezette le...
Jézusom ... sokkal drágább babakocsik vannak akár a magyar általános forgalomban, mint a Stokke.
:))
Én a stokkéval megvárnám míg megszületik, az én fiam, és más ismerős gyereke se maradt meg benne, üvöltött mint akit nyúznak. Más kocsiban meg órákat elvolt.
Anyukádnak meg mond azt, inkább azt szeretnéd, ha valami mást fizetne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!