Csak szerintem nem normális dolog, hogy apukám egy napot nem bír ki anélkül, hogy bemennyen a szobámba?

Nem értem én a sok kis hülyegyereket. Az hiszik, azért, mert van egy külön szobájuk, akkor az már a földhivatalnál is be van jegyezve a nevükre, mint magánterület? A szoba egy lakáshoz tartozik, ha tetszik, ha nem. Akik a lakásban laknak, járkálhatnak ide-oda. Jó, nyilván az elemi udvariassági szabályokat illik betartani, de nehogy már a kölyök mondja meg az apjának, hogy mit csinálhat a saját lakásában!

Nálunk is van a gyerekeimnek külön szobájuk. (kamaszok) Általában nyitva van az ajtó, és nekem eszembe nem jutna, hogy ne menjek be. Álljak meg az ajtóban talán??? Ha bezárják az ajtót, annak oka van,akkor nem zavarok, tudomásul veszem, és eszemben sincs bemenni olyankor. De ilyen nagyon ritkán fordul elő.

Szerintem egy normális családban így működik.

A szoba a lakás része. A gyerek a család része. És ennyi.

Én úgy gondolom, egy bizonyos életkor felett a szülőknek azért el kellene kezdenie tiszteletben tartani a gyerekük kis "felségterületét". :) Amikor elkezdenek kamaszosodni, nagylányosodni/nagyfiúsodni, kialakul a saját egyéniségük (egyébként is akkor már vágynak a saját privát szférára, és nem is értem, néhány szülőt ez miért bosszant fel, szerintem ők is átélték már ezt a kort, csak el kéne fogadni). Kell, hogy legyen egy hely a lakásban, ami az övé, amiről ő gondoskodik, ő tartja tisztán, ő rendezi el benne a cuccait, oda pakol, ahol neki kényelmes. Persze, nem kell megtiltani a szülőknek, hogy bemenjenek (ez rossz vicc lenne :D), de úgy gondolom, hogy nincs azzal baj, ha a gyerek már velük élve elkezdi megtanulni, hogyan gondoskodjon a saját területéről. És ilyenkor szerintem semmi szükség mindennapos ellenőrzésre, hogy "jól csináltad, hova tetted, rend van?", mert attól csak frusztrált és ideges lesz a gyerek is. A szülőknek lassan el kellene kezdeni megbízni a gyerekükben, hogy mindent rendben tart, meg nem rejteget drogot a szobában, és semmi hasonló. xD Ha egy szülő ennyit sem bízik a gyerekében, ott úgy gondolom súlyosabb, mélyebb bajok is vannak, és akár a gyerek önbizalmára, önbecsülésére is rossz hatással lehet, ami később még több gondot okoz majd neki. :/ Egyébként engem is zavart volna, ha anyum csak úgy bejött volna a szobámba kutakodni, de nem tette, mikor még együtt laktunk. (Már felnőttem és külön élünk.) Néha persze benézett, esetleg behozott eltenni való ruhát, vagy kivitt mosnivalót, ha volt, meg ilyenek. De ez természetes, ennyi nem is okozott problémát.

Kérdező, ezek szerint a te édesapád nem úgy csinálja ezt, mint az én anyukám, igaz? Gondolom nem is rendet rak, hanem felturkálja a cuccaidat, vagy egyéb? Esetleg kérdezd meg, szépen és tisztelettel, hogy erre tényleg szükség van-e. Kérdezd meg az okát tőle, hátha jobban megérted, mit is csinál olyankor. :D Egyébként nem mondanám, hogy rendellenes, ha van rá valami oka, de ha csak úgy ok nélkül csinálja, vagy hogy téged felbosszantson vele (mert ilyet is el tudok képzelni néhány embert ismerve o-O), akkor egyértelműen nem kellene hagyni.

De igazából minden titok nyitja egy jó mondás is: "néma gyereknek anyja sem érti szavát". Szólj neki, hogy zavar. :) Próbáld vele megértetni, hogy nem szeretnéd, ha ezt csinálná tovább. :) Hátha akkor leszokik róla, vagy legalább nem csinálja minden nap. ;)

Érdekelne hogy hány éves vagy.

Mert ha mondjuk ilyen 12-15 akkor menjen is be, hát ki tudja mit csinálsz amiért téged ez annyira zavar hogy napi egyszer bemegy.

Legyen magénéleted az oké, de miért zavar ha valaki bemegy a szobádba?

Meg lehet kérni őt/őket normálisan hogy kopogjanak.