Egy anyának mindig az első szülött fiúk a legfontosabb?

Ezt így általánosságban nem mondanám.

1. Normális szülő egyformán kezeli a gyerekeit és nem tesz különbséget! Akkor sem, ha életszakasztól, habitustól függően van is "kedvence".

Azért írom így, mert nekem 3 van, és nálunk is vannak időszakok, mikor hol egyikkel jobb a kapcsolatom, hol a a konfliktus a több. De ettől még mindenkit egyformán szeretek.

2. Nagyon sok esetben lehet látni, hogy van kedvenc, és erősen kivételeznek az egyik gyerekkel. Hol a nagyobbal, hol a kisebbel, hol a fiúval, hol a lánnyal, hol a szebbel, stb. Az ilyen szülőket nem tartom "normálisnak". De ettől még el kell ismerni, hogy a kivételezés létező és gyakori jelenség!

3. Az is törvényszerű, hogy egy idő után visszanyal a fagyi. Gondolom, nálatok az lesz, hogy te elköltözöl, amint lehet, és legfeljebb karácsonykor akarod őket látni.

Aztán majd anyád rájön, hogy még mindig el kell tartania a fiát, de lesz még ő is idősebb, szorulhat rá ő is anyagi támogatásra. És akkor nálad hiába kopogtat, te is el fogod küldeni a búsba, hogy kérjen a "kedvencétől".

Az ilyen családok 99%-nál bekövetkezik a teljes elszakadás.

A normális szülőkkel is megesik, hogy akarata ellenére az egyik gyerekét jobban szereti. Ez nem azt jelenti, hogy a másikat nem, de képtelen annyira szeretni, mint a kedvencét. És itt nem arról van szó, hogy a kedvence azért a kedvence, mert ő a legszebb, legidősebb vagy a legfiatalabb.... Egyszerűen a kedvenc gyerke személyiségét jobban szereti. DE egy jó anya ezt tudja kezelni. Nem kivételezik a kedvencel, esetleg nagyon ritkán, amikor nincs ott a másik gyerek és akkor sem feltűnően.

Ami az anyádat illeti, ő is ezt az ostoba elvet vallja, hogy csak a fiú gyerek számít. Csak arra nem gondol, hogy a családban te vagy a legtalpraesettebb a link bátyáddal ellentétben. Ebben az a gáz, hogy a bátyád lúzer létére még mindig anyuci pici fia, míg ta csak a második gyereke vagy, aki lánynak született.

Ez a dolog egy bonyolultabb pszichológiai jelenség. Nem csak arról van szó, hogy ki a kedvenc.

A kérdező esetében az anyja a nagyobb gyerekkel kínlódik többet, rengeteg energiát fektetett bele, hogy eljusson ide. (Bármilyen kevés is ez az eredmény, a befektetett energia mennyisége a lényeges.)

A kérdezővel nem volt különösebb gondja, felnőtt magától, kevés energia befektetésével.

Ezt pont úgy kezelik az emberek, mint a többi befektetést. Addig képtelenek kiszállni, amíg nem térül meg, amit beleadott.

Vagyis a kérdező kicsit kapott, azt a kicsit már visszaadta, viszi valamire egyedül is, készen van, mehet.

A tesója nem adott még vissza egy jó szót sem, az anyja pedig (tudat alatt) az várja, hogy egyszer kap ő is vissza abból, amit adott. Szeretni fogja, eltartja idős korában, elhiszi, hogy a fia azért lakik otthon, mert ragaszkodik hozzá, stb. Tolja bele a sok energiát, és nem térül meg a befektetése. Ezért nem tudja elengedni.

Ez ugyanaz, amiért a játékgépbe beledobálja valaki az utolsó fillérét is. Nem tud megállni 300 ft veszteségnél, mert vissza akarja nyerni, és "egyszer már sikerülnie kell". Kiad a gép 200 ft-ot, örül, és dobálja bele az aprót tovább, mert TUDJA, hogy nyerni fog. Ami persze soha nem következik be, mert előbb elfogy a pénze.

Vagy amiért egy rossz kapcsolatból nagyon sokan nem tudnak kilépni. Ugyanez a befektett energia-visszakapott energia az, ami ott tartja. Ezerszer megbocsájtott, mindent megtett, mindig ott volt a másiknak, és várja (és várja, és várja...), hogy a másik ráébred, hogy ő mennyit jelent neki, és viszont fogja szeretni. De ez sose következik be.

Kérdező, az anyád is pont egy ilyen spirálban vergődik 30 éve. Született egy fia, akivel csak a baj van, akivel rengeteget foglalkozott, és mégsem vitte semmire. Ő még mindig azt reméli, hogy lesz belőle "valaki". Illetve saját magát is becsapja, hogy "jó gyerek ő, csak nincs szerencséje" mert képtelen beismerni, hogy ennyi kínlódás ellenére is kudarcot vallott vele. Magának hazudik elsősorban.

Ha ez még kivételezéssel is társult (neki nem kell mosogatni, mert ő a fiú, te meg tarts mindent rendben, mert lány vagy, stb.), akkor el is lehet jutni oda könnyen, hogy anyád miért viselkedik így. Nagyon sok nő alárendelt szerepet vállal a férje mellett is, és később a fiát is kiszolgálja, mert "a nőnek az a dolga". Azt hiszi, ő attól jó anya és jó feleség, ha úgy viselkedik a férfiakkal, mintha felsőbbrendűek lennének.

Nem, nem mindig.:-) Nekem is három van, mindegyikőjüket szeretem. Van titkos kedvencem, bevallom, de erről nem tehetek, mert az érzelmeimet nem tudom tökéletesen irányítani. Tudatosan koncentrálok arra, hogy mindegyikkel egyenlőn és következetesen bánjak. Arra szoktam a szokottnál jobban odafigyelni, többet foglalkozni vele, akivel épp probléma van (szerelmi bánat, valami egyéb kudarcélmény, kamaszgondok stb), vagy fontos dolog előtt áll, és szüksége van rá. Ilyen volt pl. az iskolakezdés, a pályaválasztás, az érettségi/felvételi, új közösségbe beilleszkedés.

Nem ismerem anyukádat, és semmiképp nem helyeslem, amit csinál. Valami olyasmit tudok elképzelni okként, hogy rajtad látja, hogy életrevaló vagy, megállsz a magad lábán, a bátyád viszont nem, ő a problémás gyerek. Nyilván ez nevelési kérdés is, csak azt nem tudom, hogy bátyáddal ezt nem tudta vagy nem is akarta elérni, amit nálad sikerült.