KÉREM SEGÍTSEN! A válas szélén álnak a szüleim mit tegyek?
Minden házasságban veszekednek, volt olyan amikor a szüleim annyira összevesztek, hogy válni akartak de aztán átgondolták és mégsem, azóta pedig boldogabbak együtt, mint voltak. Lehet hogy nálatok is így lesz.
Tenni pedig nem sok minden tudsz, ha megkérdezik, hogy kivel szeretnél maradni, mondd azt, amit gondolsz és biztosísd őket, hogy mindkettőjüket egyformán szereted.
14.: Ne váljanak el, valamin mostanában sokat veszekednek, nem a te hibád, de előfordulhat, hogy a szüleiden kívülálló okok is vannak (állásvesztés, betegség, kevés fizetés). A családodon kívül senkire sem számíthatsz és ez a szüleidre is igaz.
Jövőre emelik a béreket, hátha kevésbé lesznek feszültek a szüleid.
ui.: Én megértem az elvált Apukákat, de sajnos akkor is az Édesanyákhoz szokták a gyerekeket 8-10 évesen adni, az Apa, csak láthatást kap. Mondanám, hogy mást látok és más a gyakorlat, de a körülöttem lévő relatíve sok elvált pár esetében mindenhol az Anya neveli a gyereket.
És bocs, beírtam egy kommentet, hogy semmit nem tudsz tenni, ez nem igaz, azért írtam, mert 0-ra lepontozták az előző hozzászólásomat, miközben azok, akik a semmit sem tudsz tenniket írták 100%-ot kaptak. Poénra aztán a 2. kommentemet is lepontozták. :-)
Szóval, kb. ennyire vedd elfogadható tanácsoknak, amiket itt olvasol.
Kérdező: Egyébként 10 évesen ügyesen magázódsz (kérem segítsen és nem kérlek segítsetek)!
Ez nem jellemző az itteni 10 évesekre, általában tegeződve kommunikálnak.
14.: Kedves Kérdező!
A kérdés alatt írod: "10 éves vagyok".
Aztán ezt privátban nekem: "A suliban magazodni kell(gimnazium) automatikusan ezt használom...".
Gimnáziumba 10 évesen, még nem járnak...
Gimnáziumba 14-15 évesen kezdenek járni.
Ha hatosztályos, akkor kb. 12-13 évesen, korábban nem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!