Mit csináljak az anyámmal, ha teljesen kikészülök tőle?

Sziasztok. 17 éves vagyok és ez most nem egy ilyen tini-rinya, hogy kicsi dolgokért panaszkodjak, hanem igenis, már anyám paranoiájától fel tudok fordulni és görcsöl a hasam, ha meghallom, vagy meglátom. Nagyon utál és ezt ki is jelentette már egész pici koromban, hogy ő lányt akart és egy olyan gyereket, aki az ő szavára fog ugrálni. Egészen 14 éves koromig azt kellett csinálom, amit ő akart, nem választhattam magamnak semmit, nem lehetett saját véleményem, soha nem hittek el nekem semmit, olyanra járattak taníttatni, amit utálok, nem járhattam ki még a házból se játszani, nyáron is tanulnom kellett (szóval teljes diktatúra, ha ellenkeztem akkor pórul jártam, mert még rosszabb lett). Ezután lázadtam, mert már nem bírtam, és nyilván teljesen elhidegelődött tőlem, mindent magamnak kellett megteremtenem a kaján és az itt lakáson kívűl (játék, telefon) néha csak a nagyi segített be. Miután megszületett a hugom, tudtam, jön a 8 éves káosz, tehát 8 évig mintha nem is léteznék, mert ugye lány lett. Most 7 éves ugye és ő ugrál anyámnak, mert őt sokkal jobban szereti és ő mindent megkap én még csak új ruhát se, azt is a nyári diákmunkámból kapartam össze, bár nem volt rám büszke soha, még ha jó eredményeket hozok haza se, mert alapból 4-es és 5-ös tanuló vagyok és ő elvárja, hogy ha már ilyen semmirekellőnek születtem, akkor 5-ös legyen a minimum, vagy mindent eltilt és egy 3-asért leüvölt mindennek. Hugom tehát el van kényeztetve és ellenem van ő is fordítva, ő se tisztel, és még rám is köp, akkor szótlanul mindenki elfogadja, de ha én ezért visszaszólok, már én vagyok a bunkó. Sokszor meggyaláz barátnői előtt, hogy már megint azon nyavalygok, hogy sok nekem a 9 különóra egy héten, meg hogy utálok zenélni, stb. Mára már ki tudtam valamit harcolni magamnak, de mostanság inkább ilyen paranoiái vannak és a semmiért is megbüntet, meg lehord mindennek. Pl: Felhozok magamnak valami ennivalót, és itthagyom a tányért véletlen, egyből leugat, hogy mekkora trehány vagyok, mit képzelek magamról, és már sokszor ha nincs is itt tányér akkor is leszól, hogy hozzam le, meg hogy adjam ide a tányérokat, pedig hiába mondom, hogy most nincs, nem hallja meg és megbüntet, hogy jó akkor rohadjak meg mert nem adtam neki tányért és biztos dugdosom őket. ugyanez a poharakkal, 1-et összetörtem egyzser kiskoromban, azóta mondja, hogy úgy is összetöröm, mert egyszer már megtörtént és azóta csak 7 év telt el, és fol,yton üvölt, ha meglát egy poharat az azstalomon, hogy anyádnak kell összetörni már megint. Aztán ha úgy gondolja tanulásra parancsol, mert hiába csinálok meg mindent, ő úgy gondolja, hogy túlórázzak és még tanuljak, erre sokszor benyit és mondja, hogy tanuljak, mert szúrja a szemét, hogy nem tanulok. és pihenek. Nem tartja a privátzónát se be, simán benyit kopogás nélkül és nem érdekli mi van, ő elkzed ordibálni velem, meg taslikat adni, mert ő így érezte jól most magát. van, hogy csak úgy járkál és figyel órákon át, véletlenszerű benyitásokkal. A wc-n se ismeri az ajtót, és ha bemegyek már 5 perc múlva rámordít, hogy takarodjak ki, mit képzelek magamról, hogy bemegyek. 2 szintes a lakás és én fönt vagyok, de ha mondjuk lemegyek, akkor is rámordít, hogy mi a f***omat akarok itt, zavarom az aurájukat, takarodjak vissza a szobámba, nem akarják látni a kövér pofámat. "Röviden" ennyi, és bocsánat, ha hosszú lett, de még ez is csak töredéke, amit tudok mondani róla. Megoldás? Az elköltözés nem lehet még egy idejig, mert sajnos a pénzemet belopják, pl a most nyarit is elvették egy szempillantás alatt, hiába dugtam el a kártyát és az iratokat.

Válasszon: Válasz vagy Továbbítás