Normális dolog ez apám részéről? Vesz neki egy lakást?
Apámnak van egy lánya, aki idősebb, mint én, lassan 30. Nem apám vezetéknevét viseli, nem is tartja vele a kapcsolatot, nem is találkoztak. Viszont állítólag tényleg az ő lánya, ebben apám sem kételkedik. Apám közben megnősült, született egy nővérem, majd én. Velünk szemben nagyon jó apa egyébként! Azzal a lánnyal tehát nem tartotta a kapcsolatot, ezután sem akar. Viszont most "csak úgy" vett neki egy lakást. A lánynak kisbabája született, de a pasija elhagyta (érdekes amúgy, hogy ő is apa nélkül szült), az anyjával sem jön ki állítólag, albérletben lakott. Ezt apám megtudta, felkereste azzal, hogy vesz neki egy lakást. A lány nem akarta elvileg elfogadni, de persze megtette. Ezt apám nem mondta el nekünk, csak anyámnak, de megtudtuk mi is nővéremmel. Rákérdeztünk, bevallotta. Nem is ez a legfurcsább, hanem hogy ezek után sem akarnak kapcsolatot egymással. Sem apám, sem a lány. Lakást mégis vett neki, illetve elgogadta. Nem a magamét féltem, ne értsetek félre, én is fogok kapni, nővéremnek is van már, mindent megkapok, szerencsére jól állunk, különben is ő általa van a pénz, azt csinál vele amit akar. Csak furcsállom.
Mit gondoltok?
17L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!