Miért szól rám anyám, ha hangosan hallgatom a zenét? 17/F
amikor a 16 éves lányok már terhesek...
a 13 éves fiúk meg drogoznak..
Amikor ennyi idős voltam én is hangosan hallgattam a metált, de az volt a szerencséjük a családomnak, hogy akkor még csak egy sima kazettás magnóm volt apró kis hangszórókkal. Utáltam is, mert nem jött ki rajta a basszus, de azért nem mertem reklamálni, mert mégis csak az apám vette nekem. Ráadásul piros volt.
Ma már nem szeretem a zajt, mert 40 éves lettem, és vannak olyan nyűgjeim, hogy szerek néha délután csendben lenni és csak a madárcsicsergést hallgatnám, mikor a 17 éves szomszéd srác beindítja a zenét és hát neki már van mélynyomója!!! Azért nem szeretem, mert nem egyezik a zenei ízlésünk, és nem biztos, hogy épp azt akarom hallgatni amit ő és nem biztos hogy pont akkor.
De csak azért nem megyek át beverni a fejét a falba, mert eszembe jut, hogy anno mit nem adtam volna egy mélyládáért. Szóval csak abban bízok hogy kinövi úgy mint én.
Azt nem értem, mi az öröm abban, hogy más is hallja. A szomszédom miért akarja, hogy más is hallgassa, amit ő?
Fejhallgató. Sőt, ha közben mászkálsz, már nem csak az az opció van, mint az én koromban, hogy zsebedben a discman, aztán minden lépésnél kihagy, van zsinór nélküli is.
Kivéve ha paraszt vagy, arra nincs megoldás.
Kedves kérdező.
Elárulok én is neked egy nagy titkot :
Én a YG elejéről származom, és nekem is volt már 8 - 12 évesen annyi agyam, hogy ha valakit zavarok vele, előbb fülhallgató ( ami nálam a headsetem jelentette, mert minek két baromság egy célra ) dugtam a jackbe, és kiéltem magam.
Utána megkérdeztem, hogy :
Neked más a stílusod / izlésed?
Alkalmatlan volt az időpont?
.. és sorolhatnám.
Elején nagyon nyűg a kérdezőnek és a kérdezettnek is, viszont a közös izlés is kialakul, pláne a ráérzés, hogy mikor alkalmas a másiknak is.
Hasonló bajajim voltak nekem is, mert én sem voltam és nem is vagyok hibátlan. Viszont én megtanultam ezt kezelni, és belátó(bb)nak lenni.
Hiszen mi lenne, ha csak heavy, vagy csak pop lenne? :)
Tehát a konkrétum :
Szerintem tanuld meg, hogy a körülötted lévőknek is vannak jogai és igényei : nem csak neked.
Addig is vegyél egy optikai head setet vagy fülhallgatót, és vele még táncolhatsz is a szobádban.
Még bátrabb lehetsz, ha van/lesz kamod is, mert
kiteheted p : a ytra is, csak jól állísd be a hangot a vidiben, hogy a ritmusnak megfelelő helyre tolja.
Nincs mindenkinek 200/6 mb/s, mint nekem, és egy rossz vidi kis sebbel, qrvára nézhetetlen lenne.
Am. lehet, hogy a táncoddal együtt verhetetlen leszel, ha a célközönséghez jut el, nem az anyukádhoz.
Nem leoltani akarlak, csak szóltam. :)
Derűs napot kívánok :
Adri
Ne csináljatok úgy, mintha a fülhallgató egy és ugyanaz lenne mondjuk egy hifi hangszórójával. Nekem jó fülesem van, minden részlet tűélesen kihallható benne, és a baszusa is csodálatos, DE teljesen más, mint egy hangszóró. Nem adja vissza azt az élményt, amikor egy 25 éves Sanyót bömböltetek és a testemben érzem a zenét, a basszust, érzem, ahogy rezeg az asztal. VISZONT vagyok annyira tapintatos, hogy ezt nem este 8 után teszem, és a maxhangerőt csak akkor használom ki, ha egyedül vagyok a házban, ha valaki panaszkodik, hogy egymás után ötödszörre hallgatom vegig ugyanazt az albumot, cd-t, vagy kazettát, váltok, ha valakit zavar a hangerő, halkítok. Látod, Kérdező, vannak megoldások.
A fülhallgató nekem az ágyba való aludni.
Kedves 18.
Részben értek veled egyet. kiváló hangbeállításokkal egy @cm@ hsből is ki lehet hozni egy sanyót, vagy 7.1et otthonra.
Ha meg koncertre vágysz, elmész oda, és még szeretőd is lesz.
A mama, meg a magamfajta szomszédok meg békében élnek veletek is, nem a kasza költözz elt tolják sztereónak. lOl
Persze, neked is van igazad is valamennyire.
Derüs napot kivánok :
Adri
"amikor a 16 éves lányok már terhesek...
a 13 éves fiúk meg drogoznak.."
te meg hülyébb vagy, mint az átlag 13-16 évesek :D
azt hiszed jobb vagy, mert egy elkényeztetett idióta vagy?
23F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!