Hogyan békítsem ki édesanyámat és mondjam el a pszichológusnak, hogy csak a történet egy kis részét ismeri?

Nagyon stresszes vagyok és még tanév elején beiratkoztam az iskolapszichológushoz. Csupán 4 alkalommal tudtunk beszélni és ilyenkor mindig arról beszéltem, ami ugye zavar, rosszul érint, de még a legelső alkalommal kitértünk a bátyámra és azóta is szinte csak a családomról beszélünk. Csak azt mondtam el, hogy mi a bajom, meg hogy miért is nem megyek le közéjük a nappaliba, beszélgetni meg ilyenek, hát ugye mert kiskoromban sokat veszekedtek és ez maradt meg és hát mostanában is gyakori a feszültség, de közel nem annyira, mint volt. A bátyámra azért tértünk ki, mert két hete agyműtétje volt, mert epilepsziát okozó nemistudomhogymi volt a fejében. A műtét miatt borzasztóan izgultam, kevés dolgot mondtak el a szüleim, úgyhogy még pluszban kitaláltam mindenféle butaságot, hogy így nem lesz jó úgy nem lesz jó meg ilyenek.

Az iskola is borzasztóan stresszel, mert elég erős a gimim és én a leghúzósabb tagozaton vagyok és NAGYON nagyok az elvárások, és a sok izgalom miatt alig alszom és többször hagyok ki napokat a suliból.

Mivel csak kevésszer voltam és akkor csak a negatív dolgokról volt időm és lehetőségem beszélni, most azt hiszik, hogy nagy baj van itthon és hogy biztosan az "itthoni dolgok" miatt vagyok folyamatosan feszült és nem tudok aludni, meg rettegek az emberek előtt beszélni, pedig mindezek szerintem inkább az előző iskolámra vezethetőek vissza, de arról egyszerűen még nem volt lehetőségem beszélni, mert mindig inkább visszakanyarodik a családomhoz! Sulin belül csak időpontban tudok vele beszélni, de csak havonta/kéthavonta egyszer van 45 perc (jobb esetben) vele. Az édesanyámmal pár napja találkozott és olyanokat mondott anyukámnak, hogy elvileg nem eszek itthon (nem tudom honnan vette, még csak nem is beszéltem az étkezésemről!) és hogy elnyomnak (még csak meg se fordult a fejemben, hogy itthon elnyomnának!)

A műtét miatt nehéz is volt az elmúlt egy hónap itthon és én csak megnehezítettem azzal, hogy túlizgultam, nem aludtam, nem tudtam emiatt suliba menni, majd tegnap még el is hánytam magam a suli folyosón. A pszichológus segített le a tanáriba és végig mondogatta, hogy biztos influenza, vagy rosszat ettem, de mondtam, hogy nem, csak ennyire rosszak a menstruációs fájdalmaim, de erre ma kapott édesanyám egy e-amil-t az osztályfőnökömtől, hogy milyen szörnyű, hogy az itthoni stressztől ilyen rosszul vagyok, meg hogy így legyengít az "itthoni dolog" (amiről nem tudom mi, talán a bátyámra utalhat, de a nehezén annak is túl vagyunk, és már én is tudom, hogy teljesen feleslegesen izgulok továbbra is).

Az anyukám teljesen jogosan kiakadt, hogy miket mondok én róluk és most nem tudom, hogy mit tegyek. Anyukám azt hiszi, hogy csak szidom őket, a pszichológus pedig azt, hogy ők csak bántanak, ami nem igaz, csak amikor néha napján, akkor az nagyon szíven ér, mert édesanyámnak szokása érzelmileg zsarolni és olyanokat a fejemhez vágni, amik hónapokig megmaradnak és ez csak még egy vitát szült ma, hogy miért maradnak meg ezek nekem és, hogy ezért is az én hibám ez az egész, ami teljesen igaz. Viszont egy hónapja ma volt az első vitánk!

Tudom, hogy én vagyok a túl érzékeny és attól függetlenül, hogy a pszichológus mire tereli a témát arról kellett volna beszélnem, amiről tényleg akartam.

15/l