Mit gondoltok erről? Ti el szoktatok ilyet várni a gyereketektől? Már nem tudom hogy kezeljük, mert csak a balhé van belőle.
Anyumról van szó. Úgy érzi magát fontosnak, ha drága ajándékokat veszünk neki. Most is kinézett magának egy drága ajándékot és csak annyit mondott, hogy ezt szeretné és hogy ezt vegyük neki. Most mi mást mondhattam volna neki, nyilván azt, hogy megvesszük, ha azt szeretné.
Pedig pontosan tudja, hogy anyagilag nem is állunk olyan jól, nem vagyunk eleresztve pénzzel. Én most amúgy is járom a dokikat, mert annyi bajom van és az sem 2 fillér plusz még a jövőnkre is kell gyűjtenünk, de így elég nehéz. Tudja, hogy nagy szükségünk van a pénzre, mert szeretnénk végre albérletből sajátba menni. Én meg nem vagyok az a fajta, ha szülinapom van, hogy közlöm a másikkal, hogy mit szeretnék, kvázi elvárás szinten, hanem azt vesz a másik amit gondol, de ha esetleg megkérdezi mire van szükségem, akkor sem tízen x ezer ft-os ajándékot nézek ki magamnak, Ő meg sajnos sportot űz ebből. Múltkor meg közöltük, hogy ennyit tudunk adni akkor meg sértődés volt belőle és mi voltunk a szemetek.
Mit lehet ezzel kezdeni? Tanácsot tudtok adni?
Már unom az állandó sértődősködést, csak akkor nem sértődik meg, ha annyit adunk amennyit Ő akar.
Már nem azért,de szerintem anyukád eléggé pénzmániás.
Megvan az okod arra,hogy miért NE vedd meg azt a drága valamit. Én személy szerint utálom az ilyen anyagias embereket.
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Meg tényleg az egész olyan fura, ahogy viselkedik, mivel ahogy írtam pontosan tisztában van az anyagi hátterünkkel, tudja mennyit keresünk, tudja, hogy mennyi az albérlet. Igazából a családból Ő az egyetlen, aki így elvárja dolgokat. Párom szülei sosem várnak el drága ajándékokat, sőt Ők még mondják is, hogy ne költsünk annyit, de mi meg szeretünk adni. A másik meg az, hogy úgy igazságos, hogy azonos arányban költünk a kettőnk szüleire.
Köszi 4-es, igen sajnos eléggé anyagias. :(
Meg még azzal sincsen baj, hogy kinézett valamit, de azt ne akarja már megszabni, hogy mennyi pénzt adjunk rá, hanem mondja azt, hogy ez van és annyit adjunk amennyit mi gondolunk.
"Most mi mást mondhattam volna neki, nyilván azt, hogy megvesszük, ha azt szeretné."
Azt, hogy sajnos nem allsz ugy anyagilag, hogy ezt meg tudd tenni. Ha hisztizik, hagyd ra, nehogy neked legyen buntodatod, amiert nem vered adossagba vagy letbizonytalansagba magad anyukad anyagiassaga miatt. Ha valoban szuksege van valamire, akkor megveszi maganak.
Csak addig mukodik a lehuzas, amig hagyod..
1. Ajándékot adni nem KELL, hanem LEHET.
2. Ajándékot KÖVETELNI bunkóság.
3. Ha AKARSZ neki valamit adni, akkor AZT adsz, amit TE GONDOLSZ és ami BELEFÉR a keretbe.
4. Ha megsértödik, mert MÁST kap, mint amit követlet, akkor az az ö baja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!