Anyámmal van a baj, vagy velem? Ez az egész olyan bonyolult.

16 éves lány vagyok, és az utóbbi pár évben anyám nem normális. De persze én még ezek után is szeretem, és ha nem lenne velem, hát én azt nem élném túl...

Ott kezdődött, hogy amikor kicsi voltam 4-5 éves, foglalkozott velem, sütöttünk, sétáltunk. Már akkor is sokszor megütött de az nem annyira maradt meg bennem.

Aztán 7 éves lehettem amikor összejött egy pasival akivel az utálat kölcsönös volt. Amikor hazajött a munkából tudtam mi lesz, hogy talál valami indokot, hogy megüsse anyut, és mindig ott voltam vele. Az viszont megmaradt amikor 8 éves voltam, és anyunaka fejét a falhoz verte 2-szer, és korházba kellett vinni, mert vérzett.

Nem bírtam elviselni, hogy bántja anyut, és amikor csak tehettem, direkt rosszul viselkedtem, elviselhetetlenné váltam, 10 éves voltam amikor a suliban lerontottam a jegyeim, mert mindig arra koncentráltam, hogy vajon mire érek haza. A tanárok rendszeresen behívták a "szüleim" mert állandóan sírtam, de nem beszéltem. A pasi elhagyta anyut, mert nem bírta elviselni, hogy ott vagyok, mert eredetileg a pasi úg tervezte, hogy én nem fogok velük élni.

Anya hetekig nem szólt hozzám, nem foglalkozott velem, engem okolt, hogy a pasi elhagyta. Amúgy ebben a pár évben a keresztanyumnál laktam, mert anya nem foglalkozott velem. Csak havonta 1-szer mehettem el, aztán már egyre sűrűbben. Utána vissza is költöztem.

Most 2-en élünk, de van, hogy a legapróbb dolgon felhúzza magát, megüt, hajamnál fogva húz, hogy takarítsak ki. Van amikor annyira félek, hogy már remegek, de meg kell csinálnom amit mond, mert ort áll mellettem, és ha mosogatás közben leejtek egy tányért, mert a kezem annyira remeg, akkor ordibál és beküld a szobámba, karmol, és nagyon trágár szavakat használ. Barátaim nincsenek, teljesen antiszociális személyiség vagyok, nem is szeretek barátkozni, egyedül érzem jól magam, de még ezek ellenére se hagynám ott at anyukám. Mit tegyek, hogy megfeleljek at elvárásainak?