Anyám megőrült! Azt hiszi, hogy koplalok. Mit tegyek?

Először is: tudom, hogy sokakat bántalmaznak, lelki terrorban tartanak, elüldöznek otthonról a szülők és hogy ahhoz képest az én bajom egy lepkefing, de nekem számít, mégha ez most marhára önzőn is hangzik. Arról van szó, hogy én egy kicsit vékony, még bőven fejlődő szervezet (kamaszkor-kiskamaszkor határán alló) lány volnék. Tegnap este nagyon nem voltam éhes és kicsit rosszul is voltam előtte, így hát kihagytam a vacsorát. Ma reggel sem voltam/vagyok éhes, viszont eszeveszettül fájt a gyomrom (reflux, ami az idegességtől jött ki. A család úgy tudja, hogy az iskola miatt van, de valójában szerintem őmiattuk). Lementem, hogy akkor én most ezt elmondom anyának, hátha tud mondani valamit, hogy mit egyek. Reakció: mióta koplalsz kislányom?! Teljesen nekem támadt, igaz, hogy csak két rövid mondat erejéig, de nekem már ez is sok. Mondtam neki - az én hibám, hogy mivel ez már nem első alkalom, ezért dühös hangnemben válaszoltam -, hogy nem koplalok, eszek rendesen, csak tegnap hagytam ki a vacsorát. Teljesen belelendültem, és erre mondott valamit, amit nem hallottam csak annyit, hogy "...be", talán azt értettem, hogy zárd be, vagy nem tudom. Az már egy másik téma, hogy néha tényleg nem értem, mit beszélnek hozzám, de abból is mindig csak én jövök ki rosszul. Szóval visszakérdeztem, hogy "Mit?" válasz: "A szádat." Innen leesett, hogy azt mondta, "Fogd be." Jó... de nem is ez az első teljesen ilyen eset. Anya mondta még, hogy teljesen be van esve a hasam. Erre azt feleltem, hogy dehogy van beesve (nem láttam, csak úgy mondtam, mert nem éreztem annak), sajnos azt is mondtam még, hogy legfeljebb csak felpuffadva szokott lenni egy kicsit, de azt gyakran. Ja, azt kihagytam, hogy ezután mondta azt, hogy fogjam be. Nem értem... miért nem hisz nekem? Soha nem hisz nekem, bármit mondok, mindig tévedek, sosincs igazam és mindig hülye vagyok. Miért? Már rég nem is akarok vele normális viszonyt ápolni, mert kényelmetlen lenne. Mit tegyek, hogy elhiggye, nem akarok vékonyabb lenni? Vagy hogy ne stresszeljen annyit a folyton szidó hangnemével, csakúgy mint apám? Persze vannak pillanatok/órák, néha-napján napok, amikor normális és boldog vagyok velük, de ez ritka. És nem csak velem ilyenek, nagyobb öcsémnek sem hisznek el szinte soha semmit, csak annyi a különbség, hogy ő válaszolhat nekik hisztis hangnemben, csak mostanában kezdték el szidni emiatt. Kérlek segítsetek! És bocsánat, ha kicsit zavaros lett.