Hogyan kellene beszélgetni a kamasz gyerekekkel ha nem beszélnek?

Két kamasz fiam van. 14 és 16 évesek.

Valóban sokkal kevesebb a mondanivalójuk mint régebben.

Ennek persze nem az az oka, hogy nincsenek tele gondolatokkal, hanem inkább a bizonytalanság. Önállóbbak akarnak lenni, a saját útjukat járni, a problémáikat egyedül megoldani.

Én szinte soha nem kezdek beszélgetést. Mármint kötelező beszélgetést. Nem faggatom a napjukról, nem kérem számon őket, hanem kérek és mesélek.

Ők is sokkal nyitottabbak mindenre.

Komoly dolgokról ritkán beszélünk, kizárólag akkor ha ők keresnek meg a gondjukkal, vagy ha olyan égbekiáltó marhaságot akarnak tenni, amit nem tehetnek. Amiben nem adom meg a szabad döntési jogot. Pl. elherdálni egy számítógépet egy épp aktuális akármire.

Így a kapcsolatunk önfeledt, persze vitás helyzetek a valóban kötelező dolgok tekintetében vannak, hiszen ezen korszak rendkívül jellemző ismertetőjele a lustaság. Amúgy folyton nevetünk, húzzuk egymást. Ha látom, hogy nagyon maga alatt van valamelyik, akkor egy hang nélkül odaülök mellé. Nem kérdezek, nem faggatom, csak megölelem, megsimogatom, és megkérdezem, hogy nem zavarok-e. A válasz mindig az hogy nem, maradjak nyugodtan. Ugyanis jólesik neki, hogy valaki figyel rá. Nem kioktat, nem prédikál, nem bírálja a rosszul sikerült döntését, hanem támogatja.

Ennek a vége rendszerint az hogy egyszer csak megered a nyelve. Ilyenkor lehet az ő kívánságuk szerint elmondani azt a rengeteg anyai jó tanácsot, ami alapból kikívánkozna, és sokszor tényleg az ember ajkába kell harapnia, hogy szó nélkül hagyja a gyereknek elkövetni a saját hibáját.

Én pl nem is beszélek anyámmal. A legtöbb, amit beszélünk az az "Adsz pénzt?" És ennyi. Nincs semmi mondanivalóm neki. Egy légtérben is maximum 10percet bírok ki vele.

Mondjuk soha sem volt jó kapcsolatunk. Sok tesóm van, mindközül csak engem nem bír. Így nem is osztok vele meg semmit, hisz úgysem érdekli.

Gondolom, ha eddig nem volt rossz a kapcsolatotok, akkor ez csak ideiglenes, idővel megnyílik.

18f