A tanárszülők otthon is ugyanolyan szigorúak mint a suliba?

Általános iskolai tanítónő vagyok, a férjem nem pedagógus. Még nincs gyermekünk, de azt hiszem, a férjemnek és a gyerekeimnek nem lesz velem könnyű dolguk. Már most teljesen kiforrott nevelési alapelveim vannak a saját gyermekeimre nézve is, arról nem beszélve, hogy nem mindig sikerül a munkahelyen hagyni a "tanító néni szerepet". Sokszor azon kapom/kaptam magam, hogy a férjemhez is úgy beszélek, mint a gyerekekhez, és mindent meg akarok neki magyarázni. Úgymond "babázok" vele. Persze ezen jót röhögött, de volt már, hogy közölte: örülne, ha inkább munkanélküli lennék egy kicsit. :D

Nem mellesleg nálunk minden nő a családban pedagógus. Anyukám közel 30 éve dolgozik SNI-s, illetve fogyatékos, autista gyermekekkel, fantasztikusan csinálja. Azt tapasztaltam, hogy ugyanolyan következetes szigorral nevelt minket, mint a suliban a gyerekeket. Húgom is tanító lett idén, mindhárman háromféle személyiségű pedagógus vagyunk. Remélem, olyan anya leszek, mint anyukám.Megengedte néha a lógást, sokszor írt igazolást, ha látta, hogy elfáradtam. Igyekezett igazságosan megítélni a konfliktushelyzeteket, nem mindig a tanár pártját fogta, többször anyatigrisként szállt szembe velük, ha igazságtalannak érezte a bánásmódot velem szemben.

Igazából nem nagyon van viszonyítási alapom, lévén mindkét szülőm tanár :) Inkább személyiségtől függ szerintem, anyukám például mindig is olyan volt, aki jobban megkövetelte a precízséget, odafigyelést bizonyos dolgokra, apukámat viszont sokkal kevésbé zavarta, ha öcsémmel jól elvoltunk a saját kis káoszunkban, ilyesmiért nem szólt. Ellenben apukám mindig is erélyesebb volt, ha valami nem tetszett neki, nem tartott helyénvalónak, akkor hamarabb elszakadt nála a cérna, míg anyukám türelmesebb volt általában.

Viszont az mindkettejük esetében gyakori volt, hogy azzal jöttek haza, hogy most egy óra csendet kérnek, mert szétmegy a fejük. Ezt mondjuk így felnőttként már nem csodálom. Pláne úgy, hogy mindketten gyógypedagógusok, voltam is sokszor mindkettejük munkahelyén, ott aztán tényleg zaj volt. Pedig anyukám anno híres volt arról, hogy a legkezelhetetlenebb gyerekekkel is tud valamit kezdeni, és szerették is a gyerekek nagyon :) Mondhatjuk úgy, hogy szigorú tanár volt, amíg tanított, de az a kedves fajta. Talán otthon is azt lehet mondani, hogy szigorú volt, de inkább úgy mondanám, hogy következetes. Megvoltak a szabályok, amiket be kellett tartani, de ezek a szabályok nem változtak percenként, mindig tudtuk öcsémmel, hogy mihez tartsuk magunkat, még ha időnként át is hágtuk ezeket, de mindig tisztában voltunk vele, hogy mi az, amit szabad, és mi az, amit nem.

"Még nincs gyermekünk, de azt hiszem, a férjemnek és a gyerekeimnek nem lesz velem könnyű dolguk. Már most teljesen kiforrott nevelési alapelveim vannak a saját gyermekeimre nézve is"

Ezzel sokan így vannak. Majd kiderül, ha megjön az első gyerek. Mind feladod! :()

A férjem tanár és az iskolában imádják a diákok. De nyilván máshogy viselkedik ott mint itthon. Elvárja a fiúnktól,hogy ne bukjon és azért lehetőleg 3-asnál ne legyen rosszabb jegye de teljesen más mint a diákokkal. Ami érthető.

Na meg nekem se osztályozza le a vacsorát.