Kívülállónak érzem magam. Senki sem fogad el. Sem a családom, se a férjem. Mindig igyekszem maximálisan megfelelne, de sosem sikerül. Bármit teszek, hibát találnak benne. Olyan szomorú vagyok. Mit tehetek?

A családban mindig én voltam az "álmodozó". Rám ragasztották ezt a címkét, pedig valójában sosem voltam az. Mindig mélyen bántott, hogy nem fogadnak el. Sosem élhettem a saját életem és a mai napig rövid pórázon próbálnak tartani. Férjem az első férfi volt az életemben és tudat alatt menekülés volt otthonról. Nem egy jól sikerült házasság, mert nagyon különbözőek vagyunk, de azért már 13 éve kitartunk. Ha bánatom van, ösztönösen anyával próbálom megbeszélni, de csak annyit vág hozzám, hogy a te döntésed, te akartad. Sosem támogattak. Most azt sulykolják, hogy váljak el, mert többet érdemelnék, de haza még ideiglenesen sem mehetek (nem is akarnék). Nemsokára lesz tesóm esküvője, aki nyíltan kimondta, hogy nem szerelemből házasodik...de még mindig ln vagyok a téma..mit veszek fel, hogy nézek ki, milyen a hajam...stb.

Amikor gyesen voltam, akkor miért nem dolgozom már, amikor visszamentem dolgozni milyen anya, aki 2karriert építget" gyereknevelés helyett, otthagytam a munkám a kívánságuk szerint, most meg anya kifejtette, hogy szerinte alkalmatlan vagyok mindenféle munkára, mert nem tudok alkalmazkodni...összezavarnak állandóan :(