Hogy lehetnek ilyenek a szüleim főleg az apám?

Apukám nem magyar.8 évvel ezelőtt apukám kint tartott minket akaratunk ellenére. Testvérem nem szenvedett mivel ugyan úgy tudta tovább folytatni ahol abba hagyta( sport stb.), én nem mivel olyan ország ahol a nőknek hát sok hátrányuk van mind1. Nekem felkellet hagynom sok mindennel, sok álmomról kellett lemondanom, pedig mindig 5-ös tanuló voltam és nem töltöttem órákat tanulással, akkor már 3 nyelven beszéltem, szerettem a kreatív dolgokat ,díjakat is nyertem, és a sport hát abban is sikeres voltam, sokszor ajánlottak be csapatokhoz, sok barát.Mikor kint kellett maradni nagyon nehéz volt feldolgozni hogy mindenbe amibe jó voltam és szerettem már nincs. Persze beilleszkedni, új suli, új minden.Valahogy túl éltem. Sose kaptam semmit, se ruhát, se semmit még tollért is könyörögni kellett napokig . Ja a kaja pénzemet gyűjtögettem hogy vegyek ruhát vagy bármit amire szükségem volt, persze az se volt sok,ami itt semmire se elég és hogy megvegyek bármit is magamnak nem ettem suliba 8-tól kb. 2-3-ig.Hát a ház is éppen hogy állt de semmit se akart apám venni bele,kajáról is hát sose voltam jól lakva, de azért ettünk, szórakozás alig volt csak itthon, itt nincs mozi stb.Mindenbe beletörődtünk, kezdtük megszokni és mindenek ellenére tudtam mosolyogni, kezdtem olyan lenni mint régen, mikor tesóm kitalálta hogy Magyarországon akar tovább sportolni méghozzá akadémián, apám buzgón intézte, ugye tesóm kiskorú volt ,akkor anyunak vele kellett mennie.És kb. 1 millió ft-ot fizetett évente hogy sportolhasson ha nem többet. Én 17 évesen itt maradtam apámmal, semmi magán életem nem volt , nem mentem sehova, szórakozásról szó sem lehetett stb. Én takarítottam a WC-t én főztem én mostam mindent én csináltam, mint egy férjes asszony.Persze ha valami baj volt vagy bármi rosszul ment rajtam csattant engem piszkált, engem szidott, és addig csinálta( néha ok nélkül) míg sírás veszekedés nem lett a vége, mára már szinte minden naposak. Közben én rájöttem apám csalja anyám, 19 évesen azt hallgattam esténként hogyan fogja apám elhagyni anyám, hány gyerek stb mikor a nővel beszélt. Azzal is egyedül voltam. Apám a nőtől teljesen megbolondult... A saját gondjaimmal nem fordulhattam senkihez, a napjaim abból álltak hogy suli haza főzés,takarítás esetleg házi és tv estig és minden áldott nap ez ment még most is. Akartam én sok mindent csinálni,főleg tanulás terén(nyelvtanfolyam) ha már szórakozni nem mehetek el.Hiába kértem nem lett belőle semmi,de azzal előszeretettel piszkált hogy nem csinálok semmit... Mindezeket eltűrni, egyszer odáig fajult hogy apám a seprő nyelével vert meg olyan lila volt a combom hogy a seprő nyoma látszott és kb egy évig tartott hogy eltűnjön ekkor 21 voltam. Most hogy haza mehetnék befejeztem a sulit mindent kitalál hogy minek anyádék most fognak jönni stb. És még a legrosszabbat nem is mondtam. Persze hogy nem akarja mert férjhez akar adni..Anyámnak hiába panaszkodtam, telefonon alig lehetett ha meg mégis azt hallgattam neki milyen rossz egyedül minden gond az ő vállán van (persze tesóm gondjai). Persze ha bármit kértem mindig más dolog fontosabb volt apámnak és anyámnak is. Mindig úgy éreztem hogy még én vagyok a szemtelen a telhetetlent aki sokat akar és még ezzel vagy azzal is terhelem őket..Mert olyanokat mondtak "jaj nekem ezzel nincs időm foglalkozni" "azt hiszed csak te vagy a világon nekem" pedig egyáltalán nem foglalkoztak velem mindig egyedül voltam. Apám sokszor hangoztatja hogy utál , nem vagy fontos, kinek lennél te fontos stb. Mindig úgy kell lennie mindennek ahogy apám akarja és ha veszekszünk még ő a mérges neki áll feljebb és nekem kell bűntudatot éreznem.Ez ment a családban, a rokonok is állandóan szekáltak stb. mind1. Már lelkileg tönkre vagyok, pedig mindig egy vidám kedves lány voltam aki erős volt. Nem érzem hogy élnem kéne. Úgy érzem ezúttal már nem fogok talpra állni vagy össze szedni magam...