Mért érzem azt, hogy a szüleim utálnak, amikor mondták hogy nem utálnak?

Nemrég nagyon összevesztem nevelőapummal, és anyukám mondta hogy kérjek bocsánatot, de én nem akartam mert még nem készültem fel rá, majd később anyával összevesztem azon hogy miért nem kértem még bocsánatot, végül felpofozott, és én csak annyit mondtam hogy ettől semmi nem lesz jobb.. Majd végül egy órás beszélgetés alatt nevelőapum lehordott mindennek, hogy tesóm-aki az ő gyereke- soha nem fog ilyet csinálni ő engedelmes lesz legalább meg normálisan nevelt, nem mint én aki egy nagy senki, hajat festeni meg sminkelni tudok, de egy tanácsukat se fogadok meg, én egy nagy 0 vagyok, akinek nincsenek és nem is lesznek barátai, egyedül fogok megöregedni egy nagy senkiként..

12 órán át dolgozik anyám, nevelőapum meg külföldön dolgozik, és havonta hazajár, ha nincs napköziben tesóm, én vagyok vele, főzök mosok takarítok, tanulok! És attól hogy egyik barátnőm szokott itt aludni attól függetlenül van még sok barátnöm csak velük nem olyan jó viszonyban vagyok hogy 2-3 napot itt aludjon.. Nagyon kevés sminket rakok magamra: szempillaspirál, szemceruza. Egyszer festettem a hajam, nem folyamatosan. Zsebpénzt se kérek, nem 10000-es ruhákban járok. Szerintem normális 14 éves lány vagyok, sőt soha nem kell kérniük hogy csináljak meg valamit, magamtól megcsinálom. Belátom, nem kellett volna visszapofázni anyámnak meg nem beszélni apummal, de rettenetesen fáj, hogy elmondta hogy csak egy szavamba kerül és fizeti az utat édesapàmhoz, mert semmit sem érek, senki vagyok, még pasim sem volt, és nem is lesz mert egy 0 vagyok.... Két hete történt a dolog, amikor apummal (nevelöapámat apámnak tekintem) összevesztem, a vendégek előtt mondta hogy fogjam be a szám és mars a szobámba, és azóta minden este ezen agyalok hogy komolyan egy senki vagyok???? Minden este sírok, azt várom hogy befejezzem a szakközépsulit és elmenjek.. De tesómat imádom és nem tudnék nélküle élni..