Csak en vagyok ilyen a szuleimmel vagy mas is?

Nagyon nehez leirni, hogy mit erzek, de mar regota gondolkodok rajta, hogy miert lehet ez, szoval megprobalkozok vele.

Kezdjuk azzal, hogy nem birom, ha a szuleim sajnalnak. Ha tortenik valami sose mutatom, mert nem akarom, hogy sajnaljanak. De a barataimmal mindig megbeszelem ezeket a dolgokat.

Pl. Tavaly volt egy csaj a suliba aki utalt, meg azzal fenyegetett, hogy megver (persze nem feltem tole, mert tudtam, hogy csak mondja), de nem mondtam anyanak es mikor megtudta akkor teljesen kiakadtam, hogy uristen most tud rola es urisen mi lesz.

Sose olelem meg a szuleim, sose mondom nekik, hogy szeretem oket. Ellentetben a barataimmal. Sose koszonok meg nekik semmit.

Akkor, ha valahol a szuleimmel vagyok alig merek beszelni, ha egyedul akkor meg felszabadult vagyok.

Ha anya sir (igaz reg volt ilyen), de nem mentem oda megvigasztalni. Nem birom elviselni, ha aggodnak ertem. Ha nem hallom meg a telefont es 5 perccel kesobb hivom vissza oket akkor mar panikolok, hogy mivan, ha aggodik ertem. Elszokni, se tudnek itthonrol.

Miert van ez?

En nagyon szeretem oket, de keptelen vagyok kimondani/kimutatni. Keptelen vagyok nekik megkoszonni barmit is. Nem megy...De miert?

14L