Normális, hogy az apám lemondott rólam? Hogy nem küzd értem?

11 éves koromban találkoztam vele elősször, addig eszembe se jutott, olyan alapnak tűnt, hogy csak anyám van. Aztán derült égből villámcsapásként rájöttem, hogy van apám, látni akarom. Találkoztam is vele 1-3 hónapig. Aztán úgy volt, hogy dec. 25.-ét eggyütt töltjük, csináltam ajándékot neki is és a barátnőjének is. Vártam, vártam, anyu meg egyre idegesebb lett ahogy telt az idő, de nem jött és még a telefonját se vette fel. (kiderült nem is akart eljönni) Utánna nem is akartam vele találkozni. Aztán 16 éves koromban felhívott nincs e kedvem talizni. Úgy gonoltam öregedett csak megkomolyodott. Hát tévedtem. Össze vissza hazufozott anyámról olyanokat amit biztos voltam hogy soha sem tett meg. Szóval újra nem akartam találkozni vele. Aztán az incidens után pár hónappal felhívott, hogy duzzogok!!! e még. Ezzel annyira felidegesített, hogy azt mondtam igen. Meg kérdezte, hogy akarom e látni(mert anyunak azt mondtam nem, és ő tartja a kapcsolatott vele) mondtam hogy nem. Nagyon mérges és dühös voltam. Így 20 évesen is úgy gondolom ha felkeresett volna "eröszakosabban" küzdött volna, küzdene értem akkor megbocsáltottam volna. Ha kiengesztelt volns mert h***e volt. De nem tett ilyet. És a facebookon pedig olyan képeket rak fel ahol a féltestvéremet biciglizni tanítja. Bele tapos még a gyerekkoromba is, hiszen engem anyám tanított. Ő soha sem volt ott velem. És ez rosz. Még a szallagavatómra se jött el, se a ballagásomra.