Hogy lehet a felnőtt gyerekkel közeli kapcsolatban maradni?

Nálunk kifejezetten jól müködik, a "titok" annyi, hogy a gyereket már kamaszkorban külön embernek kell tartani, nem a "te gyerekednek", és úgy kommunikálni vele, mint egy másik felnöttel, nem pedig "én vagyok az anyád/apád" jellegü megjegyzésekkel lehúzni.

Így mire felnött lesz, külön életet kezd, benned nem a felsöbbrendü szülöt látja, hanem egy olyan embert, akivel barát jellegü kapcsolatban lehet, nem alá-fölé rendelt a viszony, hanem szemmagasságban vannak egymáshoz képest.

A szüleim elváltak, szóval apámmal csak a muszájból tartom a kapcsolatot. De anyámmal jó a kapcsolatom, a testvéreimnek is, és nekem és a testvéreimnek is jó a kapcsolata. Sőt, én még anyósékkal is nagyon jóba vagyok. Mindenkivel tudok beszélgetni mindenről.

Ja és férfi vagyok, utalva az előző válaszolóra. Apám infantilis és szerintem kicsit nárcisztikus, de ő is jöhet látogatóba amikor akar (nem szokott akarni valamiért, és csodálkozik hogy az unokája nem tudja ki ő)

Nem is ertem a kerdest. Nem ismerek senkit, akinek a felnott koraban csak feluletes kapcsolata van a szuleivel.

nyilvan, ha neked gyerek korodban rossz kapcsolatod volt a szulokkel, akkor felnott korban sem lesz jobb

A hogyanra nem tudom a választ, csak tippek vannak. Az tényleg lehet, hogy sokat segít, ha a szülők önálló, felnőtt embernek tekintik a gyereküket és nem akarnak mindenbe beleszólni, de ez kevés. Bizalmi légkör is kell már gyerekkor óta, a szülők és gyerekek természete, rossz tulajdonságai is számítanak. És amit a családomban látok: a partner/házastárs. Mindegyik testvérem és én is közeli kapcsolatban maradtunk a szüleinkkel, de az egyikünk 40-hez közel megházasodott és azóta kb. akkor látják a szüleim, ha kell nekik valami. Ha átmegy, szívesen beszélget velük, de ha hosszúra nyúlik, már megy a telefon, hogy hol van. Otthon telefonon nem tud hosszabb ideig nyugodt környezetben beszélni. Ha társadalmilag "kötelezőnek" tekintett családi esemény van (karácsony stb.), vagy nem tudnak jönni, vagy a házastárs nem jön, de akkor a testvéremnek kell a gyerekeikre figyelni (ebben próbálunk neki segíteni, de ott vannak a sajátjaink is), vagy jön a házastárs, de abból mindig feszültség és sokszor veszekedés van. A testvéremnek megfordult a fejében a válás, de nem hiszem, hogy meglépi, mert ott vannak a gyerekek.

Aki szerint lányos sajátosság a szülőkkel jó kapcsolatban maradni: a férjem és a bátyja is jó, közeli kapcsolatban maradt a szüleikkel. Igaz, anyós és após is jó emberek.

Alapvetően úgy, hogy amíg gyerek az a felnőtt, addig foglalkoznak vele, érzelmileg is, hogy kialakuljon egy bizalmi viszony, amelyben a gyerek korának megfelelően beszélgetnek, nemcsak arról, hogy mi volt a suliban, hanem kb. bármiről, ami a gyereket érdekli.

Ez nehéz, nagyon sok buktató van. Most a nyilvánvalóan bántalmazó/elhanyagoló neveléstől tekintsünk el, sokkal több van, mint hinnénk, és itt nemcsak, vagy elsősorban nem arról van szó, hogy mindennap répává veri a gyereket, de nagyon sok olyat olvasok itt is, hogy - főleg kamaszkorban - a szülő szerint a gyerek buta, lassú, béna, ingyenélő, semmirekellő, pofátlan stb., ami - mégha egy kamasz esetében akár valamennyire így is lehet - nem alapoz meg egy felnőttkori jó viszonyt.

Sok szülő egyszerűen csak belefásul a munka/házimunka/család/suli-ovi-különfoglalkozás mókuskerékbe, és sajnos pont arra nem marad idő, hogy a gyerekkel minőségi időt töltsenek. Ahol jobb a helyzet ott is soxor belefutnak abba a hibába, hogy programokat szerveznek neki, különóra, edzés, hétvégén is különböző programok, de megint csak arra nincs idő, hogy a gyerekkel, csak rá figyelve, ha lehet felváltva apával/anyával kettesben is, foglalkozzanak. Aztán a kamaszkor megint egy kritikus pont, mert a kamasz borzasztóan köcsög tud lenni, állandóan érezteti, hogy a szülő (és az addig szeretett tanulás, sport, különóra) hülye, kevés, ciki, de közben iszonyatosan vágyna rá, hogy meghallgassák. Csak ennyit, hogy meghallgassák, anélkül, hogy okosságokat, tanácsokat adnának neki. Ez is baromi nehéz.

A másik oldal, amikor a szülőknek nincs más élete csak a gyerek és amikor felnő a gyerek, akkor is folytatják a helikopterszülőséget. Ők maguk nem olvasnak, szórakoznak, nincs hobbijuk, semmi nem érdekli őket. Jó esetben még dolgoznak, rossz esetben már az sem, így a felnőtt, dolgozó, szórakozó, tanuló stb. gyerekkel nincs közös téma, mert őt nem érdekli, hogy a szomszéd Julika már megint mit csinált, a szülő meg nem tud kapcsolódni olyan témákhoz, amikről azt sem tudja eszi-e vagy isszák.

Amikor a szülő részéről bejön a "jogom van hozzá, mert felneveltelek" mantra, az már régen rossz.

Viszont a másik oldalról is vannak nyilván számosan olyan gyerekek, akik a terhessé váló szülő felé nem empátiával és türelemmel fordulnak, nem jól kezelik a fentieket, és ez nem mindig a szülő hibája (persze mondhatjuk, miért nem empatikus és idősek felé türelmes, megértő gyereket nevelt, ugye, de azért ez nem mindig fekete és fehér).

És még ezernyi más variáció.

30 múltam. 3 gyerekes csalàdanya vok.

Minden nap beszélek anyummal telefonon.

Nem azért mert kell, hanem mert szívesen hívom hogy elmesélje a napjàt, én pedig az enyémet.

Tesómmal (bàtyjàm)sokkal kevesebbet beszél, de a fontos dolgokat megosztjàk egymàssal ők is.

Nem tudom mi a titok, de remélem a sajàt gyerekeimmel nekem is ilyen lesz a kapcsolatom felnőttként