Én vagyok az egyetlen tini aki szereti a szüleit? (többi lent)

Ehhez te is kellesz. Ha bezárkózol magadba, akkor a szüleid bármennyire is jófejek, nem tudnak segíteni.

Szülő vagyok, két hozzád hasonló korú gyerekkel. Nagyon jó velük a kapcsolatom. Ők is nyitottak a kommunikációra és elfogadják a segítségemet, ha szükségük van rá.

Szóval nem vagy egyedül 🙂

Apám nélkül nőttem fel egy mentálisan súlyosan sérült anyával, így nehezített terep volt a fiatalkorom. Az unokatestvérem viszont egy kiegyensúlyozott, szerető családban nőhetett fel. Nyilván náluk is voltak családon belüli nézeteltérések, de mindent meg tudtak beszélni, odafigyeltek egymásra. Nagyon eltér az, hogy kinek mi adatik meg, milyen szülői háttérrel rendelkezik.

Mindig irigyeltem azokat, akiknek olyan jó viszonyuk volt a szüleikkel, hogy bármikor bármit elmondhattak nekik és megbíztak bennük. Becsüld meg őket, szerencsés vagy.

Vannak rajtad kívül is akik szeretetben nőttek fel, de szerintem több a diszfunkcionális család sajnos. Már csak azért is mert sok tényezőnek kell a helyén lenni és sajnos a rossz minták tovább "öröklődnek". Tehát bántalmazó szülők gyerekeinek nem igazán van más eszköztára, nem ismer mást, nem tudja hogy kell, hiába szeretné jobban csinálni a nevelést. Ezt sajnos saját magamon és a férjemen is tapasztalom.

Örülj neki ha támogató családod van. Nekem sajnos nem volt.

Jó neked, kérdező.

Én - mi úgy nőttünk fel, hogy saját vélemény kb nuku, a tanárnak akkor is iagaza van ha nincs, és én-tesóm biztosan elhallgatunk valamit, hazudunk, az nem is úgy volt, egyébként is "én vagyok az apád, nekem van igazam".

Igen, utáltam a szüleimet, mint a franc, mert nemhogy érzelmi támogatást nem kaptam, de egy jó adag lenézést és megalázást igen.