Az anyám miért ennyire napraforgó? Nem lehet lakásom, mert az aktuális pasija szerint ez így nem jó?

Kicsit elvagyok keseredve, dühös is vagyok, átverve is érzem magam.

23 éves vagyok, jövőre diplomázom majd, ha minden jól megy.

Aktuális lenne lassan, hogy legyen egy saját otthonom, ami teljesen az enyém, nem csak albérlet... Voltak is ilyen tervek, vagyis ezt hallgatom 17-18 éves korom óta, hogy majd ha lediplomáztam és lesz állásom, kapok egy lakást. Ami a mai világban, budapesti ingatlanárak mellett hatalmas segítség (konkrétan az albérletem kerül annyiba rezsivel, parkolóval együtt, mint amennyit néhány diplomás ismerősöm keres).

Nézelődtem mostanában lakásügyileg, hogy melyik kerületek a szimpatikusak, mik az élhető környékek, mire akarok nagyobb hangsúlyt fektetni.

Beszéltem erről a szüleimmel is, külön-külön, együtt is (elváltak amúgy). 2 hónapja még az volt a felállás, hogy nézzek szét, járjak nyitott szemmel, ha valami nagyon megfogott, jelezzem nekik.

Aztán most anya elkezdte mondani, hogy ő nagyon nem biztos ebbe a lakásvásárlásban, mert higgyem el, hogy sokkal jobb az, ha saját magam dolgozom meg érte, veszem meg a saját pénzemből és amúgy is, nagyon kevesen kezdik saját lakással... Én a barátja szavait hallom ki ebből, mert mikor először jött ezzel anya, akkor a pasi előtt kérdeztem tőle, hogy akkor mit gondol, miből lesz majd lakásom így? A pasi meg mondta, hogy "hát majd veszel fel hitelt és azért kelsz fel minden nap és mész dolgozni, hogy fizethesd a törlesztőt rá". Ő kicsit egyszerűbb, földhöz ragadtabb, és mióta az anyám vele van, ő is kezdi ezt átvenni. Mármint nem bántani akarom, de akkor nem ez volt a saját lakásért/házért való megdolgozásról a véleménye, mikor a nagyszüleim megvették a családi házunkat. Akkor sem, mikor mindkét férjétől is autót fogadott el ajándékként... És ami a legviccesebb, hogy olyanokat is mondott, hogy keressek magamnak egy társat és vele közösen építsem a jövőmet, jövőnket. Anya kétszer vált el, apa háromszor... Úgyhogy a családi mintámat látva én még házasság esetén sem szeretnék közös vagyont, vagy olyan helyzetet, hogy egy esetleges válásnál ne legyen hová menjek hirtelenjében.

Az a baj, hogy anya minden kapcsolatában, házasságában átveszi az adott udvarló személyiségét, nézeteit. Ha a pasi szigorú, anyám is az lesz. Ha engedékeny, akkor mindent szabad. Ha szeret eljárni szórakozni, barátokkal sütögetni, akkor hirtelen anya is erre vágyik. De ha itthonülő típust fog ki, akkor ő sem akar már sehová menni.

Most, hogy úgy néz ki, kb. a pasi miatt nem lehet lakásom, eléggé pipa vagyok. Sosem szóltam bele a szerelmi ügyeibe, nem is hiszem, hogy egy felnőtt nő erre várna. De a mostani helyzet felbosszant, mert ha ezt mondja már 16-18 éves koromban is, akkor nem kezdek el egy ennyire hosszú képzést, nem itthon tervezem a jövőmet, hanem már alapból külföldi egyetemet célzok meg, kint telepedek le és dolgozom, ahogy lehet, nem elvagyok a kényelmes biztonságban, mert bízom a szüleimben.

Mit tennétek a helyemben?

Próbáljak beszélni vele, hátha észreveszi kicsit magát, és észbe kap? Örülök, ha boldog, de a fél éve megismert párjának semmi köze az életemhez.

Legyek dacos, és ezek után már "csak azért se" alapon ne is kérjek a segítségéből? Ezt tenném a legszívesebben, de közben ott van az, hogy látom, mennyibe kerülnek a jobb színvonalú lakások és nem 40 éves koromban szeretnék sajátba költözni...