Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Zavarna titeket, ha az egyetem...

Zavarna titeket, ha az egyetemista gyereketek nem dolgozna a nyári szünete első 1-2 hetében?

Figyelt kérdés

Múlt héten végeztem a vizsgáimmal, így hazajöttem, mert a nyári koli mocsok drága, albérletet(csak szobát) meg csak a nyárra nem találtam. Korábban nem kezdtem el melót keresni a nyárra, mert képlékeny volt, hogy mikor végzem, még erre a hétre húzódhattak volna el a vizsgáim, fene tudta akkor még, hogy mikor tudok kezdeni. De az összes diákszövetkezet oldalán nézem, hogy milyen lehetőség van, kb vagy öt helyre jelentkeztem, még semmi visszajelzés, önkormányzati lehetőségnél szintén ugyanez a helyzet. Anyám meg itt bsztat, hogy semmit nem csinálok itthon, amit úgy kell érteni, hogy "csak azt csinálom, amihez kedvem van". Azzal jön, hogy miért nem gazolok a virágoskertben, meg nyírom a füvet az udvaron. Holott a fűnyíró nem is működik, azt meg ő is nagyon jól tudja, hogy én amúgy nagyon irtózom a rovaroktól, tehát nekem a virágos kert ki van csukva. De bent kb egész nap pakolok odabent, meg selejtezőn a cuccokat, ha már valaki cseszett rá, amíg nem voltam otthon, és ilyen random kupacokban áll itthon a sok full felesleges cucc, se elrakva nincs, a nagyja olyan, ami kidobandó. Konkrétan mindent úgy kell átlépkedni, meg kerülgetni, ha valaki közlekedni akar. Mint valami rohadt nagy szemétdomb. Egy fokkal jobb a helyzet, amióta itton vagyok, de még így is például a konyhába van három random szék csak a kupacnyi ruháknak, mert nem fér be a szekrénybe, ugyanis anyám fura tárgyakhoz való ragaszkodása miatt őrizgetve van a hányásfoltos babaruháimtól kezdve minden szr. Kaotikus az egész. Most nagynehezen sikerült meggyőzni arról, hogy az ilyen felesleges kacatokat válogassuk már ki és dobjuk ki. Jó hogy ezzel foglalkozom. Szerintem az, hogy a házban egy lépést se lehet megtenni a sok felesleges baromságtól, kicsit égetőbb probléma, mint az, hogy gazos az a hülye virágoskert.

Erre azt hallgatom anyámtól, hogy olyan vagyok, mint apám (ő is velünk él, csak ő tényleg szrt se csinál, ha itthon van, csak tvt néz, meg alszik, csak őt nem bsztatja), hogy semmit nem csinálok. Majd amikor szóvá teszem, hogy de minden kicseszett nap pakoltam, akkor azzal jön, hogy de csak azt csinálom, amihez kedvem van. Hát basszus, mit csináljak? A virágoskertet, ami az ő hobbija, ha rosszul néz ki se befolyásol semmit? Nyírjam a füvet az elromlott fűnyíróval, ami pár napja szerelőnél van, vagy mi? Meg azzal jön, hogy sepregessek. Hogy? Literálisan annyi kupac van a földön a szobán kívül (ahol kezdtem a pakolást, meg már am felporszívóztam), hogy semmihez hozzá nem lehet férni. Ilyen 1x1 méteres helyeket nem kezdek neki sepregetni, meg mindent ide-oda rakosgatni, hogy ne csak az éppen szabad föld legyen felseperve. Majd ha végeztem, akkor fel lesz seperve, de én ezzel nem szivatom magamat.


2023. júl. 6. 17:09
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
87%
Miért kéne dolgozni? Nem is értem a kérdést.
2023. júl. 6. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:
96%

Nem értem miért lenne kötelező dolgozni, diák vagy, nyári szünet van.

Az is biztos hogy ilyen helyen nem lennék és hallgatnék. Reggel elmennék a strandra vagy a barátaimmal, este meg haza. Minek legyek otthon ha csak b@sztatnak?

2023. júl. 6. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 A kérdező kommentje:

#12 Állítólag őt is zavarja, ezért is cseszeget ezzel (is). Tegyük hozzá, azóta lett az átlagosnál rosszabb a helyzet, amióta mamám meghalt, és egy "pár" cucc onnan át lett hozva. Viszont egészen mindegy, mert én ezt nyár végéig nem tudom elviselni, hát normálisan közlekedni nem lehet.

A munkakeresés elől nem ez veszi el az időt. Ahová be kellett mennem, oda bementem, az online jelentkezéseket meg nem igazán befolyásolja, nem igényel egész napokat. Többek közt azért is akarok dolgozni, mert lehet nem leszek kolis kövi évbe (nem tudom, hogy felvesznek-e, illetve lehet egyébként is el akarok költözni ténylegesen), és kéne a pénz, meg alapból jó lenne, ha kevesebbet lennék otthon, mert legalább addig se hallgatom anyám fszságait.

2023. júl. 6. 19:17
 14/32 hosszúhajú ***** válasza:
100%
egy iskolába járó gyereknek addig biztosítanám hogy nyáron pihenjen, ameddig nincs meg a diplomája. és addig nem is várnám el tőle. a tanulás az ő munkája, ott az egész élete dolgozni, a nyári munka nem kötelező, tanuljon jól és szorgalmasan, és addig ne az anyagiakkal foglalkozzon. ráér utána. én nem is értem mint várják el egy tanulótól a munkát. persze ha ő szeretne az az ő döntése, akkor tegye úgy. és minek kell egyáltalán átdolgozni egy nyarat, hogy utána úgy kezdje az évet mint egy hulla? komolyan nem tudom megérteni, csak ha mélyszegénységben élnek.
2023. júl. 6. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim válasza:
100%

Sajnálom. Nekem is hasonló problémáim voltak anyukámmal, ha tanultam, akkor az volt a baj, hogy nincs pénz kolira. Ha dolgoztam, az volt a baj, hogy nincs végzettségem. Nem lesz nekik elég jó semmi.

Anyumnak nincs jogsija, de elvárja, hogy nekem legyen stb. Egy idő után belátta, hogy egyszerre nem megy mindent, mert akkor jönnek a mentális betegségek.

2023. júl. 6. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim válasza:
53%
18-as voltam. A kommunikáció nagyon-nagyon fontos lenne, kérdezz tőle. A mi szüleink nagyon nyersek tudnak lenni és sokszor csak a mi fejünkben van az, hogy dolgozni akarnak küldeni. Elég, ha főzöl/bevásárolsz és kevesebbet vagy a telódon. Csak lássa, hogy nem alszol. Nem lehet őket sajnos megértetni magaddal, ha le is ülsz velük beszélgetni. Mond azt, hogy nyelvet tanulsz/csinálod a jogsit/táncra jársz és békén hagy
2023. júl. 6. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 anonim ***** válasza:
46%

Tapasztalatból mondom, ha diákmunkát akarsz ne online jelentkezz, vagy menj be személyesen, vagy telefonálj be, nekem soha nem jeleztek vissza egy online jelentkezésemre sem, csak személyesen mentem valamire


Én év közben szoktam egyébként dolgozni, de akkor annyit, hogy legyen megtakarításom a nyárra, mert a suli+munka után ebben a melegben nincs kedvem még a szünetben is dolgozni, így arra bőven elég a pénzem, hogy eljárjak szórakozni, néha-néha a szüleimnek is betudok segíteni, kölcsönadni is akár, szóval így megvagyunk békében itthon :D mondjuk azért velem is van, hogy pl éjjel 1-ig fent vagyok, későn kelek, és egész nap semmi hasznosat nem csinálok, szegény szüleim pedig hajnalban mennek dolgozni, és anyukám mikor hazaér kiakad, hogy fel sem porszívóztam, ezt röstellni szoktam, ilyen felpattanok és megcsinálom. Annak örülök, hogy apával nincsenek gondok már. Gimiben emlékszem az első évben amikor már annyi idős voltam, hogy dolgozhattam, és nem találtam munkát, pont ezért mert online jelentkeztem és bsztak visszajelezni nekem, akkor az egész nyaramat megkeserítette azzal, hogy amikor itthon volt végigszekált, és elmondott minden szrnak

2023. júl. 6. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim ***** válasza:
60%
Nem zavarna, de te mindenre kifogást találsz. Az én lányom dolgozott végig, de soha nem iskolaszövetkezeten keresztül, és simán talált munkát, nem értem, neked az miért okoz gondot.
2023. júl. 6. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 anonim ***** válasza:
57%
Nem, egy kis pihi belefér.
2023. júl. 6. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:
95%
Miért kifogás az, amit a kérdező írt? Neki az a tapasztalata, hogy a környékén a legtöbb álláshirdetés úgy van kitéve, hogy vagy diákszövetkezeten keresztül, vagy hosszútávra keresnek embert. Nekem is hasonlóak a tapasztalataim. Ahol hosszútávra keresnek, oda nem fogják felvenni úgy, hogy nyár végén ő megy is el, mert tök máshol tanul, nem fog 100+km távolságokból visszajárni dolgozni suli mellett. Én olyan környékén lakom, ahol vagy jelentkezel erre az önkormányzati cuccra, és ha csókos vagy, vagy mázlista, akkor van melód két-három hétre, vagy van ismerősöd, aki mezőgazdasággal foglalkozik, és rajta keresztül odaprotekciózod magad, vagy diákszövetkezet. Nekem mindig a harmadik jött be. Minden, akár online jelentkezésemre legkésőbb másfél héten belül reagáltak. Ha a kérdezőnek ez az első hete otthon, és azóta keresgél, akkor halál lazán időben van még ebből kiindulva.
2023. júl. 6. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!