Szerintetek ezzel még mindig bántani akar?

Adott egy nárcisztikus szülő, akinek orvosi diagnózisa van róla. Több hónapja próbáltam neki mondani, hogy örülnék neki, ha kicsit figyelembe venné azt, hogy felnőtt ember vagyok saját családdal (felelősséggel és kötelezettségekkel) és már nem én vagyok érte, de ettől függetlenül igyekszem (igyekszünk) minden tőlünk telhetőt megtenni. Örülnék neki, ha figyelembe venné a határainkat. (Főleg az enyémet, mert emberileg ahogy és amit beszél, azon túl, hogy körülbelül körbe van ugrálva..) Nem kell neki tudnia, hogy pszichológushoz járok a történtek miatt és hogy többször kerültem már kórházba miatta... Konkrétan ő ezen megsértődött, most nem tudom, hogy azon, hogy megmondtam ezzel, hogy nem tud viselkedni vagy pedig az, hogy határt szabtam, hogy tovább nem abuzálhat verbálisan és nem használhatja továbbá ki a családom. De az volt a vége, hogy konkrétan elzavart és megmondta, hogy többé nem kíváncsi rám. (Ordítva, mert hogy én azért lettem, mert apámnak első gyerek /ő már nem akart engem/ és hogy az én dolgom őt öregségére rendezni, így kapom csak meg az örökséget - amire nem tartok igényt se így-se úgy. Amúgy sem voltam sosem pénz orientált, meg tudtam, hogy én minél messzebb akarok lenni tőle. Meg van a saját egzisztenciánk, házunk, életünk.) Persze, ő azt hitte, hogy majd én megyek esedezni a bocsánatáért, mert úgy lettem gyerekkorom óta beidomítva, de már nem kérek belőle. Ő szerintem erre nem számolt.

És pár napja megcsörrent a férjem (!) telefonja. Anyám hívta, hogy apám munkahelyén van üresedés. Menjek és jelentkezzek. Férjem nem is ért rá, meg ő is ezek után se köpni se nyelni nem tudott (ő is ott volt, mikor anyám kidobott bennünket, meg hát neki is ment mindig a húzd meg erezd meg mikor szükség volt rá. De mivel ő rendes családban nőtt fel, annyira nem értette mi van), hogy felhívta. És mondta, hogy ha majd akarok akkor váltok. Aztán kérdezte, hogy a férjem, hogy van, majd letette a telefont. Apámmal tartom valamilyen szinten a kapcsolatot, ő nem mondta, hogy lenne üresedés, mivel tudja, hogy meg vagyok a mostani helyemen.

Úgy gondolom, hogy ez arra volt neki csak próbálkozás, hogy felmérje, hogy mennyire vagyok még befolyásolható. Hogy úristen anyukámnak hiányzok és szaladok és minden kezdődhet előről. Úgy gondolom, hogy azok után ami történt, ha bármit is akarna, akkor - normális ember, aki komolyan gondolja, - engem hívott volna. Ezzel csak úgy mond az én "állóvizemet" akarta felkavarni. Mindig is mestere volt az ilyen undorító játékoknak. Gondolom apám mondta neki, hogy jól vagyunk, boldogok vagyunk. Van még két testvérem, velük is hasonló volt a forgatókönyv.

Manapság nem értem azokat a szülőket, akik alanyi jogon elvárják azt, hogy ők bárhogy viselkedhetnek a gyerekkel, a gyerek köteles őt elfogadni harag és düh nélkül, mert még is csak az anyja/apja. És utána megy a sírás, hogy a felnőtt gyerek ilyen olyan. (Nem azokra a felnőtt gyerekekre értem, akik érdekből csinálják! Hanem ahol a szülők valóban csak abuzálták és használták a gyereket. Sajnos, az ilyennek is meg van a jele a felnőtt gyereken, és azok máshogy viselkednek, mint akik normálisan nőttek fel és csak azért durciznak, mert nem kapnak ezt azt.)

Mit gondoltok? Kérlek benneteket, hogy mellőzzétek a negatív kommenteket. Így is nagyon nehéz.