Szerintetek ez normális? Tényleg bennem van a hiba ?
22 éves vagyok saját vállalkozásom van, dolgozok. Még itthon lakom de tervezem a költözést. Volt egy 5 éves kapcsolatom a szüleim nem igazán szerették az akkori páromat, 1 eve lett vége. Volt hogy amikor hozzá mentem nem azt mondtam hogy hozza megyek át mert tudtam hogy nem tetszene neki stb. Ugye ennek 1 éve vége lett nem igazan talalkozgattam senkivel részben azért mert anyám mindenről tudni akar elvarja hogy mindenről beszamoljak kivel megyek és hova. Emiatt elment a kedvem az egésztől és így kb abból állnak a napjaim hogy dolgozok. Tegnap találkoztam valakivel akivel már régóta ismertük egymást de sosem találkoztunk igazából. Ma már anyám fel is kérdezett ilyen lekezelo hangnemben hogy na kivel voltál? Mondtam hogy mindegy úgysem ismeri. Erre neki állt feljebb. Másnál is ez van hogy mindenről be kell számolni? 1x talalkozok valakivel az nem azt jelenti hogy komoly, nyilván ha komolyra fordulna elmondanam a dolgokat. Engem ez nagyon zavar hogy kb nem lehet maganugyem maganszferam vagy nem is tudom. Nem volt soha olyan kapcsolatunk hogy mindent elmondhassak, 15-14 evesen azt is megtiltotta hogy fiú ismerőseim legyenek fbon pl a suliból és képes volt atnezni a telefonomat letorolni vagy letiltani az összes olyat aki neki nem tetszett. Ezek után már semmit se mondtam el neki és mindent titkoltam, és ha jobban belegondolok sokszor olyanokat is amiket nem is kellett volna mert vegulis nem rossz dolgokról volt szó. Csak nekem már nem volt kedvem megosztani vele. Diszkoba, szórakozni soha nem jártam amikor az osztalytarsaim mert nem engedték el sehova szinte. Ma már kedvem sincs az egészhez alig vannak barátaim 1 barátnőm van 100éve aki félig cigány és ez sem tetszik nekik nem szólnak annyira de néha tesznek megjegyzéseket.
Na de visszatérve, ez tényleg akkora nagy gond hogy nem kötöm az orrára 22 evesen hogy kivel állok szóba ? Másoknál ez hogy működik? Más velem egykorúval is ezt csinálják hogy felkérdezik mindenről?
Ne írja senki azt hogy jaj csak félt stb mert ez szerintem hulyeseg. Akkoris be kellesz számolnom mindenről ha elkoltozok, vagy ha nem akkor el leszek hordva minden sumák sunyi embernek? Mert jelenleg ez megy.
22/L
A nyilvánvalót (miszerint ez nem normális) nem taglalnám. Adja magát, egyértelmű.
Ne érdekeljen mit mond, ha kérdez ne titkolózz kényszeresen. Nyugodtan elmondhatod, hadd puffogjon, max otthagyod hogy csinálja magában. Felnőtt, önálló ember vagy, nem tud mit csinálni. Ha meg amúgy is költözés előtt állsz, akkor az a rövid időszak aztán tényleg mindegy szerintem.
Érdekes a hozzáállása az életedhez. Sosem értettem azokat a szülőket, akik megtiltják hogy a gyereke szerelme járjon náluk, mivel gondolom ők is voltak fiatalok, ők is szexeltek meg minden egyéb, mégis úgy tesznek ha a gyerekük csinálja, mintha bűn lenne.
Én a helyedben most még többet eljárnék ide-oda, találkozgatni,azért mert neked is jót tenne, másrészt megszoknák, hogy van neked is életed. Nem vagy köteles beszámolni. Ha kérdezhet, csak mondd meg, hogy ismerősökkel voltál, felnőtt vagy, ne kelljen már minden lépésről beszámolni. Ha tetszik neki tetszik, ha nem, akkor nem.
fura...o rontotta el a helyzetet. aki ilyen kivancsi es tolakodo ott a masik fel bezarkozik egy ido utan.
en anyum sosem kerdezett 2x. egyszer megkerdezte es ha nem meseltem nem meseltem , magamtol mentem oda sokszor. mostanra rajottem ez a legjobb taktika. aktivan varni a gyereket hogy jojjon meseljen.
semmi fura nincs a viselkedesedben...en inkabb azt tartom furcsanak miert laksz meg ott?!
Nem normális.
Mihamarabb próbálj elköltözni.
Normális párkapcsolatra csak utána lesz esélyed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!