Hogyan tudnék nyugodt környezetben újra együtt élni a családommal?

21 éves koromban elköltöztem a szüleimtől most azonban szakítottam a barátommal,kicsit nehézkes az egyedül élés így négy év után haza fogok költözni a szüleimhez. Nem mondanám,hogy rossz gyermekkorom volt,de mostanában mégis annyira irritálnak egyes dolgok.

Az apámnak nem igazán a legjobb a személyisége. Mindent megtett amit csak lehetett mindig értem és a kisebbik tesvéremért,de nem volt elég. Közös programaink sosem voltak,közös élmények. Szeret màsokat kritizàlni,mindig neki van igaza,legtöbbször lekezelő hangnemben beszél,mindenki mindig rosszul csinál mindent kivéve ő. Édesanyja is ilyen,talán még rosszabb,így nem is csodálom,hogy ő is ilyen lett.

Anyánk kedves mosolygós kis háziasszony mivel anno nem lett neki meg engedve ,hogy dolgozzon illetve semmi más. Talán még vele jobb is lehetne a kapcsolatom,de úgy érzem haragszom rá,hogy nem próbált meg változtatni és hagyta,hogy így elnyomják. A szórakozás szavat nem ismerik,mai napig irigykedek a barátnőmre mikor együtt grillezik a családja a barátaikkal,gyerekeikkel. Nálunk ilyen sosem volt.

Barátaik sincsenek,gondolom apám viselkedése miatt mert gyakran megalázta anyámat mások előtt,kellemetlen. Ha otthon vagyok és barátom jön szintén kellemetlen a helyzet,nem is szeretem ha nálunk vagyunk,mert nem igazán mutatnak érdeklődést,gáz mert az ő szülei mindig üdvözölnek,az anyukája nagyon kedves velem,mindig megdícsér és észre veszi a változásokat rajtam,ami egyszerre nagyon jól de közben annyira rosszul esik,hogy a saját apám azt sem vette észre amikor derékig érő hajamból vállig érő lett,anya pedig már olyan lett mint ő,a frissen festett hajamra csak annyit kérdezett,hogy mennyibe fájt ez a hülyéskedés? Pozitív vagy dicsérő ,motiváló szavak sosem hangzottak el a házunkban. Ha hazamegyek ingerült vagyok sajnos így anyával sem vagyok kedves. Apám közelségét sem igazán tudom elviselni,szemkontaktust nem tudok vele tartani. Mindig elmondom nekik ezeket a problémákat,mert mostanában igencsak kikívánkozik belőlem és csak azzal jönnek,hogy jó mert biztos másnak jobb szülei vannak és ők a legrosszabbak… jóban szeretnék velük lenni de így hogyan? Nagyon nehéz,de félek,hogy később megbánom,hogy gonosz vagyok és ingerülten szólok vissza de úgy érzem ők nem tesznek meg mindent,hogy javuljon a helyzet inkább csak kifogásokat,hogy apa sokat dolgozott így nem volt ideje ránk és hasonlók…

25/lány