SOS Nem tudok mit kezdeni a 12 éves lànyommal): ellenem van mert hétköznap elveszem tőle a mobiljàt és csak hétvégén adom vissza, mert ha hétköznap is nála van akkor nem tanul): mit csináljak hogy újra anya-làny legyünk?):

Gumicukor mint a megoldás része, ez jó!

Egyet értek azzal aki a használat idejét korlátozná.

Aztán még a netet is le lehet venni. Mindenhol nem fog tudni megosztást kikuncsorogni. Wifi sincs mindenhol.

Aztán persze jöhet még + a jutifali gumicukor is ráerősíteni a megoldásra. Ha pozitívan változik a hozzáállása, jöhetnek a szankció feloldások. Net vissza, gumicukker 1 db-al több óránként, vagy bármennyi (tudomis én) a Wi-Fi használat ismételt engedélyezése.

Azon amúgy senki sem gondolkodott el, hogy mi van, ha a gyerek azért nem tanul, mert nincsen motivációja? Mert nem hajtja semmi, ami miatt ő szeretne leülni, és készülni a holnapi dogára?

Azzal, hogy elveszed a telefont, egyértelmű hogy nem tanulni megy, hamarabb elővesz bármi mást, ami nem a tanulnivaló.

Persze a social médiának rengeteg káros hatása van, de az sem megoldás, hogy teljesen elzárod tőle.

Inkább ülj le beszélgetni a gyerekeddel őszintén és bizalmasan arról, hogy miért nem tanul. A probléma forrását kell megkeresni, nem pedig felszínes megoldásokhoz folyamodni.

22-es, és?

Nekem sem volt... rengeteg gyereknek nincs, és ha a szülő ráhagyná, jól van, telefonozz, nem kell tanulni, akkor csomóan megbuknának.

Így is sok a funkcionális analfabéta, NEM csak a c... állampolgároknál.

Nagyon nehéz letenni, függőséget okoz. Mindegy ki írta, segítséget vár. Mi is ebben a cipőben járunk.

-Vegyetek ki könyvtárból őt érdeklő könyveket, olvass neki belőle esténként. Hátha rákap a mobil helyett.

-Vagy amikor előveszi a kütyüt, mondd hogy menjetek ki bringázni, sétálni.

-csald el főzni, palacsintát sütni.

Mindegy csak váljon le róla.

Akárki írta ki a kérdést, a probléma létezik. Mi igyekszünk megértetni a gyerekkel, hogy ez súlyos függőséghez vezet, ami elveszi az életet az embertől. És erősen rombolja a mentális képességeket, a koncentrációt és a tudatosságot. Ez egy "bambulós", kívülről vezérelt tudatállapot, amire csak mérsékelt mennyiségben van "szüksége" az embernek, pláne, ha még fejlődik az agya. Ismerek olyan kora huszonéveseket, akik már nem képesek öt percet koncentrálni semmire sem, ami komoly tanulási-életviteli kihívásokat jelent.

Lehet ezt tagadni, de ez van, ezek a tények. Ezt kell tudatosítani, mert a szemünk láttára, sőt, szülői segítséggel sérülnek meg a gyerekek.

A válasz a kérdésre az, hogy az erős személyes kötelék fontos ebben a korban. Amúgy is furának látják a szüleiket a kiskamaszok, és úgy érzik, hogy az "öregek" nem értik az ő csodálatos világukat, és fölöslegesen korlátozzák az örömüket. Ez természetes dolog, de érdemes alaposan megérteni ennek a működését szülőként. Viszont elég okosak a gyerekek annak megértéséhez, hogy a világban vannak veszélyek, amikkel a maguk módján szembe kell nézniük. Az egyik ilyen a telófüggés, erről lehet és kell is beszélni.

Történelmileg most kábé azt éljük át, amint mikor úgy száz éve sikerült előállítani egy rég várt fájdalomcsillapítót, a kokaint. Egy darabig mindenki általános csodaszernek hitte, lelkes újságcikkek és könyvek jelentek meg, még gyerekeknek is adták nyakra-főre. Időbe tellett, amíg rájöttek, hogy komoly problémákat okoz, és érdemes korlátozni a használatát.

Ugyanez van most a telefonnal: mindenki csodaszerként kezeli, úgy érezzük, hogy az appok mindent majd megoldanak, nagy lelkesedés van. A kritikus hangokat lehurrogják, pont ahogy a kokain esetében. De már látszanak az első sérültek, akiknek nem lesz már használható életük emiatt a függőség miatt. Itt a gyakorin is volt nemrég olyan kérdés, ami arról szólt, hogy "csak fekszem az ágyon és telózok, ennyi az életem." Na, onnan már nehéz nyerni.