Szülők! Zavarna titeket, ha a gyermeketek 18-20 évesen másik keresztnevet venne fel, és azt használná?
Én megtettem 19 évesen, a szüleimet egyáltalán nem zavarta, de nem tudnak nem a régi nevemen hívni, amit meg is értek és nem szólok miatta. Más szülőtől viszont megkaptam, hogy őt nagyon bántaná és haragudna emiatt.
Mielőtt valaki félreérti, nem transznemű vagyok vagy ilyesmi, szimplán sosem éreztem, hogy illene rám az a név, amit születésemkor kaptam, és amit felvettem, az sem egy hű de extra és feltűnő név mint a Dzsesszika és hasonló “csodák”, szimplán jobban tetszett és jobban tudok vele azonosulni.
Szerintetek ez tényleg jogosan zavar egy szülőt?
Bár én nem vagyok szülő, de 14 évesen meglett változtatva a nevem a kérésemre és nem haragudtak a szüleim egy percig sem. Nagyon átlagos akkori divat nevem volt, amit nem szerettem.
28/N
Jó esetben a szülőknek a gyerekük boldogsága a legfontosabb. Jó érzésű szülő nem erőlteti azt a nevet, amit a gyereke annyira nem szeret, hogy meg is változtatja. Szinte soha nem szólítottak a szüleim a nevemen, mert tudták, hogy nem szeretem. Így aztán nem volt nehéz áttérniük az új nevemre, pedig jóval 30 felett változtattam csak meg, de nem szokták meg a régit annyira. Nyilván akinek testvérei is vannak, ott kénytelenek minden gyereket a nevén szólítani.
A szülők ízlése is változhat. Amikor születtem, anyám ritka, különleges nevet akart adni, később már szívesebben adott volna egyszerűbb, magyar nevet. Ugyan a választott nevem se magyar eredetű, de tetszik a szüleimnek, és őszintén úgy gondolják, hogy jobban illik hozzám, mint amit ők adtak. Örülnek, hogy végre olyan nevem van, ami tetszik nekem. Szerintem ez a normális reakció a szülők részéről, akik végig élték, hogy a gyerekük kezdettől fogva szenvedett a neve miatt.
A helyedben igenis szólnék nekik. Ha hivatalosan nevet változtattál, a régi neved megszűnt. Nem használhatod. Engem speciel még sokkal jobban irritál a régi nevem amióta megváltoztattam, egyenesen hallani se, látni se bírom. Lehet, hogy téged ennyire nem zavar, de ha minden alkalommal kijavítod őket, akkor át fognak térni. Elég hosszú idejük van még rá, hogy megszokják. Jó eséllyel hosszabb ideig fogsz élni az új neveddel, mint a régivel, még a szüleid élete alatt is hosszabb lesz az időszak. Szóval a helyedben átszoktatnám őket. Ha kell, akkor megbeszélném velük a dolgot mélyebben is.
Keresztanyám Hilda volt, 47ben született, egész életében egyedül volt az osztályban, munkahelyen, mindenhol.
Alapból ilyen ritka neveket kéne adni minden gyereknek akkor talán nem változtatgatnák meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!