Miért csodálkozik anyám, hogy ritkán megyek haza, ha bunkón viselkedik velem, és beszélgetni se tudunk? 20l

A költözzek el, váljak le, dolgozzak annyit, hogy el is tartsam magam, kommenteket nem kérem. Nem érdekel, nem ez volt a kérdés, tudom, hogy ez a végleges megoldás. Aki ezt mellőzi, annak köszönöm, aki nem annak nem köszönöm.

Alapvetően kezdjük ott, hogy a családunk felállása nem egészséges, ez már alapjában megmagyarázná, hogy miért nem járok haza szívesen. Anyámmal alszok egy szobában, soha nem volt külön szobám, mert változatos okokra hivatkozva nem akar apámmal egy szobába lenni. Szóval nekem otthon magánszvéra=0. Apám meg mióta nem agresszív ordibálós alkesz(előtte volt normális időszaka is), azóta kb olyan mint egy idegen, nem igazán beszél, az első utcáról bejövő idegennel ki lehetne cserélni, olyan a kapcsolatunk. Itthon csak alszik, meg tv-zik, semmi házimunka, azt én és anyám (ha nem vagyok otthon, akkor anyám) csináljuk, saját ügyeit nem intézi, azt is anyám csinálja helyette. Apámmal annyira nem gáz a helyzet, mert oké, kb idegenként viselkedik, de legalább nem szólogat be, meg ilyenek. Anyám meg... Ha nem az anyám lenne, nem állnék vele szóba.

Ez rosszul fog hangzani, de örülök, ha nem látom. Egyszerűen az idegeimre megy ha sok időt kell együtt töltenem vele. Hadd soroljam miért.

Hallgatózik utánam, például, ha online korrepetálok és ő a konyhában van, én a szobában, volt olyan, hogy nyitom ki az ajtót és ott fülel az ajtóban.

Vagy pakolom el a cuccaimat a bőröndbe, erre ő eldönti, hogy ő majd ""segít"" nekem, ami azt takarja, hogy odaáll felém és beszólogat, hogy így rossz, úgy rossz, ahogy pakolok.

Amikor melózom hétvégén és hat után jövök haza, leülök vacsorázni, odaül hozzám azért, hogy beszólogasson, hogy olyankor már nem kéne ennem, merthogy dagadt vagyok, és hogy este hat után nem kéne enni. És ezt a lehető legokádékabb stílusban. ÉS ezt így azután, hogy tudja, hogy a melóhelyen nem ettem, a reggeli meg reggel hétkor volt...

Vagy megkért, hogy hívjam be a macskát, 2 másodperc az egész, annyi időre nem vettem fel pulcsit, ő meg elkezdett velem gusztustalanul üvöltözni, hogy ha megbetegszek ő nem fizeti a gyógyszereket. Meg ki akart lökdösni a házból, hogy akkor maradjak úgy kint, én meg nem hagytam, ezért fel akart pofozni, én meg hát lefogtam. Na aztán azért volt felháborodva.

Folyamatosan azzal gyanúsítgat, hogy leszbikus vagyok, szimplán mert nem aza hobbim, hogy homofób megjegyzéseket teszek mindenkire. Meg mert mivel egy kalap kaka a kapcsolatom vele, nem mutattam még be neki senkit. És ebből rendszerint üvöltözős vita van szintén, mert azt csinál belőle.

Beszélgetni nem tudunk egyszerűen. Csak akkor nincs veszekedés, ha egyetértek azzal, hogy ő utálkozik a munkatársairól. Ha én beszélek hozzá, akkor a tanulmányaimon kívül kb semmi nem érdekli. Ignorál, úgy tesz, mintha nem hallana, aztán, ha szóvá teszem, akkor üvölt. Ha véletlen olyan szót használok, amit ő nem ismer, akkor üvölt. Nem mesélhetek el neki akármit, sőt, kb semmmit, a barátaimmal közös élményeket nem oszthatom meg vele nyugodtan, mert nem tudom min fog kiakadni. Este volt a program, kocsmában találkoztunk, miért nem tanultam inkább, vagy bármi. Véleményt megvitatni nem lehet vele semmiről, mert érvelni nem tud, ordibál és ennyi.

Problémákat a kapcsolatunkkal nem lehet megoldani, mert akárhogy hozom szóba, ordít, arra hozza ki, hogy én csak mutogatok rá, igazából én tehetek mindenről is. Mostmár rendszerint hozzá is teszi, hogy ő viselkedhet így velem, mert ő tart el. (dolgozom én is, de még nem tapasztaltam ki egy hónap alatt, hogy kb mennyi fér bele egyetem mellett.

Egyszerűen így semmi kedvem hazamenni. Inkább maradok a koliban. Nyomasztó hazamenni, a végén ideges leszek, mert mindig jön a szokásos fszságaival. Megbeszélni nem lehet úgysem. Neki magától miért nem fordul meg a fejében, hogy talán nem csak azért nem megyek sűrűbben, mert spórolok (egyébként neki, mert nagyobbrészt ő tart el) a vonatjegyen? Neki miért nincs legalább egy pici önkritikája, vagy valami?